Ellenfél-lesen: ETO FC Győr

Vasárnap 15:00 órakor fogadjuk a Rába-partiakat a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában.

Értékes győzelmet aratott múlt hétvégén NB II-es labdarúgócsapatunk a Nyíregyháza ellen Balmazújvárosban. Együttesünk az idegenben megszerzett nagyon fontos három pont után ezúttal hazai pályán nyújthat reményeink szerint hasonló teljesítményt az ETO FC Győr ellen. Vasárnapi vendégeink jelenleg a 8. helyén állnak a bajnokságban. A Rába-partiak az eddig lejátszott huszonhat bajnokijukból kilencet megnyertek, nyolcszor játszottak döntetlent, és kilenc alkalommal szenvedtek vereséget.

A Tímár Krisztián vezette győri alakulat harmincöt pontot gyűjtött az eddigiek során, három veretlenül lejátszott bajnokit követően legutóbb hazai pályán 1-0-ra kaptak ki a meglepetéscsapatnak számító és már a tabella 5. helyére fellépő FC Ajkától. A zöld-fehérek eddigi fellépéseik során huszonnyolc gólt rúgtak és huszonötöt kaptak, idegenben pedig még inkább veszélyesebbek, vendégként öt győzelem, hat döntetlen és csupán két vereség a mérlegük.

A 2023. március 12-i találkozó komoly múltra tekint vissza, a két klub ugyanis a jogelődöket figyelembe véve 1955-től kezdődően az élvonalban 90, míg az NB II-ben 5 alkalommal csapott össze egymással: összesítve 28 pécsi és 36 győri siker mellett 31 esetben döntetlennel zártak az együttesek, 78-87-as gólkülönbséggel a győriek javára. Legutóbb ősszel találkoztunk az ETO-val, az ottani bajnokit a pont aznap 21. születésnapját ünneplő Tóth-Gábor Kristóf góljával nyertük meg 1-0-ra.

A Győr keretét a tehetséges fiatalok mellett jelentős rutinnal rendelkező játékos is alkotják, megemlítve többek között az NB I-es múltra visszatekintő Kovácsik Ádámot, vagy Babati Benjámint, de nem elhanyagolható Fodor Ferenc sem, aki korábban a PMFC-t is erősítette. Első tavaszi hazai győzelmére hajtó NB II-es labdarúgócsapatunkra nehéz mérkőzés vár vasárnap 15:00 órától a Stadion utcában, ahol számítunk szurkolóink támogatására!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram