Szép sikerekben nem volt hiány

U19-es csapatunk hajrában szerzett góllal tartotta itthon a három pontot a Haladás ellen, az U17 és az U15 idegenben maradt alul, U14-es együttesünk ellenben Székesfehérváron növelte győzelmi szériáját.

Négy korosztályos együttesünk játszott bajnoki mérkőzést szombaton. Az U19-esek hátrányból fordítva a hajrában nyerték meg a Haladás elleni hazai bajnokijukat, ezzel köszöntve a napokban születésnapját ünneplő vezetőedzőjüket. Az U17-esek és az U15-ösök vereséget szenvedtek Óbudán, illetve Debrecenben, míg az U14-esek hétgólos meccsen nyertek Székesfehérváron. Mutatjuk a szombati eredményeket:

U19-es bajnokság, A-csoport, 4. forduló
PMFC – Illés Akadémia-Haladás 2-1 (0-0)
Pécsi gólszerző: Nagy Dávid (68. – büntetőből), Szabó Dávid (94.)
Edző: Jásper Péter
PMFC: Varga – Győri, Miklós, Encz, Eichardt – Grósz, Nagy Barna – Nagy Dávid, Bukovics, Dodak – Sárközi. Cserék: Szabó (74.), Zsdrályevics (84.), Kovács (46.), Schuszter (70.)

– Jó dolog, hogy hátrányból fordítva megtudtuk nyerni a meccset. Az kevésbé tetszett, hogy a játékunk nem volt jó, emiatt komoly hiányérzetem van. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak a győzelemhez. A legnagyobb boldogság mégis, hogy Schuszter fél, míg Szabó közel egy év kihagyást követően játszott ismét, utóbbi ráadásul győztes góllal tért vissza – értékelt Jásper Péter, edző.

U17-es bajnokság, B-csoport, 4. forduló
III. KER. TVE – PMFC 2-0 (1-0)
Edző: Koleszár Viktor
PMFC: Supák – Mohácsi, Matija, Nagy, Sebestyén – Pere, Morvai – Miklós, Tóth, Gulyás – Toni. Cserék: Kovács (72.), Kósa (69.), Jásper (58.), Szilágyi (58.)

– Csapatszinten felvesszük a versenyt ebben az erős bajnokságban, de az eredményhez kellenek a jó egyéni teljesítmények – értékelt Koleszár Viktor, edző.

U15-ös bajnokság, Kiemelt-csoport, 14. forduló
DVSC – PMFC 4-0 (1-0)
Edző: Sasa Dragicevic
PMFC: Wágner – Sárkány, Dankó, Horváth, Nimmerfoh – Jung, Keszler – Vajda, Neidhardt, Liber – Váradi. Cserék: Móritz (41.), Gojkovics (68.), Élő (41.), Gáspár (53.), Simlai (53.)

– Fizikálisén erős ellenféllel találkoztunk, de ezt az első félidőben sikerült eltüntetnünk kombinatív játékkal. A második félidőben már a fizikai erejüket jól használták ki a hazaiak és ez gólokban és megmutatkozott. Az első félidőben mutatott játékunkra a továbbiakban lehet építeni – értékelt Sasa Dragicevic, edző.

U14-es bajnokság, Alap-csoport, 16. forduló
MOL Fehérvár FC – PMFC 3-4 (1-1)
Pécsi gólszerző: Biszta Zsombor (12.), Tóth Miklós (56., 72.), Ungvári Máté (61.)
Edző: Princz Gilbert
PMFC: Kilvinger – Fazekas, Hollósi, Tóth M., Takaró – Ungvári, Kulcsár, Fehérvári – Kajdon, Gyánó, Biszta. Cserék: Tóth K. (41.), Zentai (67.), Andruskó (41.), Petrov (49.)

– Hat hiányzóval utaztunk el Fehérvárra. Az első félidő nem az elképzeltek szerint alakult, sok technikai hibával játszottunk. A második félidőre a játékunk feljavult, rendkívül nagyot küzdöttek a gyerekek. Igazi csapatként funkcionáltunk! Gratulálok a gyerekeknek! Hajrá, Pécs! – értékelt Princz Gilbert, edző.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram