Kapitányi látogatás a PMFC-nél

Margret Kretz egy teljes napot a PMFC Női Akadémiáján töltött. A magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának bemutattuk az Id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontot, ezt követően egy szakmai előadás formájában ismertettük kiemelt akadémiánkon pallérozódó leány csapataink felépítését, futballfilozófiánkat és képzési struktúránkat, majd pedig egy kötetlen eszmecsere következett, amely során a női labdarúgás több aspektusát is megvitattuk közösen.

Látogatása végén Margret Kretz megosztotta a tapasztalatait, dicsérte, hogy folyamatosan eredményesen sikerül beintegrálni a szomszédos, illetve a távolabbi megyékből is érkező lányokat iskolai, valamint egyesületi szinten. A női válogatott szövetségi kapitánya egyúttal megerősített minket, hogy jó úton haladunk a leány labdarúgók képzésében, továbbá sok sikert kívánt a jövőre vonatkozóan úgy az utánpótlásban, mind pedig a nyáron induló felnőtt csapathoz.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram