Események betöltése

PMFC – FK Bačka
1:0

Esemény Navigation

Beharangozó

Főpróba: erős szerb csapat jön Post on: 2016-08-02 root
Szombaton utolsó felkészülési mérkőzésén lép pályára a PMFC az NB III-as bajnokság rajtja előtt.
péntek
Bizonyára sokan várják már a pillanatot, hogy kezdetét vegye a bajnokság. Igaz, az NB III Közép-csoportjának nyitányán a Márton Gábor vezette piros-feketék jövő hétvégén idegenben kezdenek a Dunaharaszti MTK vendégeként, addig azonban hátra van még a pécsiek számára a felkészülés főpróbája, amit hazai pályán vívunk meg.

Ötödik, egyben utolsó edzőmeccsünkön a szerb harmadosztályú FC Bačka 1901 alakulatát fogadjuk július 30-án, szombaton kora esti, 18:00 órás kezdéssel a PMFC Stadionban. A szabadkai piros-fehérek elleni előkészületi összecsapással kapcsolatban nemrég Márton Gábor vezetőedző elmondta, nem feltétlenül a sokgólos győzelem a cél, de szeretnék a szurkolókat ismét megörvendeztetni.

Erre egyébként minden esély megvan, hiszen a mecsekaljaiak mérlege ez idáig négyből négy győzelem. A Bonyhádot idegenben 2-1-re, a Szentlőrincet itthon 6-0-ra verték, míg Visnjevacban 3-1-re, legutóbb Pozegaban pedig 6-2-re győzött a PMFC. A mutatott játék felettébb meggyőző volt, így hát jó előjelekkel várhatjuk a szombati főpróbát.

Az erős szerb gárda elleni hazai előkészületi ütközet ingyenes lesz, szurkolóinkat a stadion északi, Szigeti út felőli lelátójára várjuk. Kapunyitás fél órával a meccs előtt, 17:30-tól, ahol büfé is üzemel majd. A PMFC – FK Bačka 1901 felkészülési mérkőzésről honlapunkon élő, online közvetítésben számolunk be. Emellett érdemes lesz figyelni a PMFC Facebook, Twitter és Instagram-csatornáját is, ám aki teheti, nézze meg inkább a helyszínen labdarúgócsapatunkat.

Hajrá, Pécs!

Értékelés

GYŐZELEM A FŐPRÓBÁN
Sikerrel vette az NB III Közép-csoportjára való felkészülés főpróbáját a Márton Gábor vezette PMFC, amely szombat kora este a jó erőkből álló szerb harmadik ligás FK Bačka 1901 alakulatát fogadta a Stadion utcában. A piros-feketék ötödik, egyúttal utolsó edzőmeccsére kilátogató csaknem ötszáz szimpatizáns pedig nem csalódhatott, hiszen a mecsekaljaiak már a kezdősípszótól kezdve a szabadkai kapura veszélyesen futballoztak. Jobb támadásbefejezés esetén pedig hamar többgólos lehetett volna a különbség.

Nagy meglepetésre azonban az első igazán komoly ziccer a vendégek előtt adódott. A pécsi kapuban kezdő Gábor Pétert egy pimasz csellel sikerült elfektetnie Puhalak Nenadnak, de a befelé húzó játékos lövésébe bele tudtak érni a kapu elé betömörülő hazai védők, akik így tisztázni tudtak. Ezt követően pedig gyorsan rendezni tudták a sorokat a baranyaiak, ám nemcsak visszavették az irányítást, de ismét könnyen előnybe kerülhettek volna.

A 18. percben egy váratlan, ámde annál remekebb szabadrúgás-variációval villantak a hazaiak. Turi Tamás kissé jobbról laposan a rövid felé beinduló Kónya Dávid elé tálalta a labdát, szélsőnk pedig a rövid alsó irányába tüzelt, de Tasic Dusan kapus jól zárta a szöget és nagyot védett. Idővel az élvezetes, sokszor lüktető foci közben egyre inkább a szerb vizitálók térfelére összpontosult a játék, a 30. minutumban Kónya Dávid tizenhatoson belüli buktatásáért elmaradni látszott egy büntető.

Az első félidő zárásaként ráadásul újabb emlékezetes momentumnak lehettek tanúi a kilátogató drukkerek, hiszen Kónya Dávidot ugratták ki a jobboldalon, aki megfutott mindenkit, majd felnézett és a kapu elé adott, ahol pedig Havasi Dániel érkezett. Támadónk azonban éppen csak, hogy lemaradt a labdáról. Ezzel pedig oda lett egy óriási gólszerzési lehetőség, 0-0-ás állással vonulhattak az öltözőbe a felek.

A fordulást követően három helyen frissített Márton Gábor. A PMFC vezetőedzője beküldte Takács Ákost, Schmidt Zsoltot és Hadobás Gergőt. Utóbbi remekül be is vált, révén, hogy megszerezte a vezetést. A 60. percben Koller Krisztián tette ki a labdát jobbra, ami tökéletes volt Kónya Dávidnak. Szélsőnk az alapvonal közeléből a rövid felé tálalt, Hadobás Gergő pedig nem vacillált sokat és a bal alsóra tűzte a játékszert, ami kis szerencsével, a kapufáról a kapusra visszapattanva talált utat a hálóba, 1-0!

A korábbi ígéreteknek megfelelően mindenki megkapta a lehetőséget a bizonyításra, nem sokkal a pécsi gólt követően újabb változtatásokra szánta el magát vezetőedzőnk. Beküldte játszani Kónya Kornélt, Szabó Richárdot és Grabarics Mátét. Őket nem sokkal később a Sólyom Csaba, Hleba Tamás és Bodor Márkó trió követte. Ráadásul a 78. percben a szerbektől Vujovic Nikola-t állították ki második sárgájával, így tehát ember- és gólelőnyben folytathattuk a felkészülési mérkőzést.

A végén, egészen pontosan a 87. percben Bodor Márkó nyeste éles szögből kapura a labdát jobbról, ami nem sokkal gurult el a jobb kapufa előtt. A rendes játékidő utolsó minutumában pedig szintén nem kis lehetőség gyanánt Schmidt Zsolt lökete suhant mellé pár centivel. Ettől eltekintve a PMFC eddigi legerősebb ellenfele ellen is győzelemmel zárta utolsó, szám szerint ötödik előkészületi találkozóját. A főpróbát kipipálva legközelebb már tétmérkőzésen lépnek pályára a mieink, akik az NB III nyitányán Dunaharasztiba látogatnak.

Felkészülési mérkőzés

Pécs, PMFC Stadion, 450 néző.

PMFC – FK Bačka 1901 1-0 (0-0)

Gsz.: Hadobás Gergő (60.)

Sárga lap: Schmidt Zsolt (86.), illetve Vujovic Nikola (33.)

Kiállítva: Vujovic Nikola (78.)

PMFC: Gábor (Sólyom, 72.) – Fekete (Kónya K., 65.), Fellai, Erőss, Turi (Szabó, 65.) – Horvát (Takács, 46.) – Kónya D. (Bodor, 72.), Kiss P. (Schmidt, 46.), Koller (Hleba, 72.), Károly (Grabarics, 65.) – Havasi (Hadobás, 46.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu


Részletek

Dátum:
2016 július 30
Időpont:
6:00 du.

Helyszín

PMFC stadion
Stadion utca 2
Pécs, 7633
+ Google Térkép