U14

Edzőmeccsekkel hangol utánpótlásunk

Múlt szombaton a PMFC nagypályán szereplő utánpótlás labdarúgócsapatai előkészületi mérkőzéseket játszottak. A Lőrinc Antal vezette U19-esek a Szekszárd korosztályos együttesét győzték le itthon 8-0-ra. Jelena Richárd U17-es és Lőrincz Sándor U16-os gárdája pedig Kaposváron lépett pályára, ott mindkét meccs 3-3-as döntetlennel ért véget.

Az U15-ösök tervezett edzőmérkőzése elmaradt, Szabó Csaba tanítványai ehelyett szabadnapot kaptak. Kósa Sándor edzette U14-eseink viszont sikerrel vették a kaposváriak elleni felkészülési összecsapásukat, hiszen a 2003-as születésű focistákból álló PMFC 2-1-re legyőzte vendégeit. A bajnoki rajt előtt azonban hátra van még mindegyikőjük számára egy főpróba.

Szerda délután az U16-unk a PVSK U17-es alakulatával találkozik, majd szombaton Paksra látogatnak, miként az U17-esek is. Itthon, egészen pontosan Kovácstelepen fogadja hétvégén a Szekszárdot az U14, az eggyel idősebbek pedig a Kozármislennyel mérkőznek meg. Végezetül Lőrinc Antal U19-es legénysége a Kecskemét ellen vívja meg a maga főpróbáját.

Az edzőmeccsek után legközelebb már tétmérkőzésen lépnek pályára utánpótlás labdarúgócsapataink. Mint ismert, a pécsiek augusztus 27-én kezdik meg bajnoki szereplésüket Diósgyőrben, illetve itthon a DVTK ellen. Az U19-es, U17-es és az U16-os együttesünk idéntől a nyolccsapatos elit mezőny mögött a II. osztályban játszik majd, az U15-ösök és U14-esek viszont továbbra is az I. osztályba folytatják.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram