Jól kezdő újonchoz látogatunk

A pécsiek a román határ mentén fekvő Méhkeréken vendégszerepelnek vasárnap.

Jól kezdte az NB III-as bajnokságot a PMFC, hiszen Márton Gábor legénysége két meccsen hat pontot szedett össze. A Közép-csoportban a mecsekaljaiakon kívül már csak a Fradi II. hibátlan, igaz a második játéknap után még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni…

Pontjaink számát egy másik újonc, a szintén jól kezdő Méhkeréki SE otthonában növelhetjük. A Békés megyei város együttese előbb a Paks második számú csapatát verte el otthon 3-0-ra, majd a Békéscsaba II.-vel játszottak 3-3-as döntetlent. Szembeötlő, hogy igencsak gólerősek, hiszen mindkét alkalommal háromszor mattolták az ellenfél védelmét. Meglátjuk, hogy mire mennek a Munkás hátsó alakzatával, ami kétszer kilencven perc alatt egyszer sem kapitulált.

Csütörtöki interjúnkban Erőss Csaba is megemlítette, hogy azért sem lesz egyszerű a hétvégi mérkőzés, mert nagyon nagy a távolság a két település között, az utazás pedig sokat kivehet a csapatból. Azon szurkolóinknak, akik mégis rászánják magukat és megteszik a több mint 300 kilométeres túrát szeretett klubjuk kedvéért, 700 Forintba kerül majd a belépő a helyszínen (diákjegy 400 Forint). A belépéshez a vendég drukkerek külön kaput és külön szektort használhatnak majd.

Pmfc-Hódmezővásárhely-025

A helyszínről élőben nem tudósítunk, de hivatalos Facebook csatornánkon folyamatosan megosztunk majd minden fontosabb eseményt. A mérkőzést követő napon természetesen összefoglalóval is jelentkezünk majd a méhkeréki bevetésről.

NB III Közép-csoport, 3. forduló
Méhkeréki SE – PMFC
Méhkerék, 2016. augusztus 21., vasárnap, 17:30

Az előzetesen feljutásra esélyesnek tartott többi csapat közül a Budafok vasárnap Komlón szerepel, a Szigetszentmiklós a Békéscsaba II-t, a Dunaújváros pedig a Paks II-t fogadja.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram