Kezd felszakadni a gát

Így értékelt a két vezetőedző a 0-4-re végződő Méhkeréki SE – PMFC NB III-as bajnoki után:

– Megérdemelten nyert a vendég csapat, még ilyen különbséggel is. Úgy érzem, mi sem vallottunk szégyent, ha kicsivel nagyobb szerencsénk van, akkor szorosabb lehetett volna a végeredmény – értékelt Bóka Demeter László, a hazaiak mestere.

Márton Gábor sem látta másként a történéseket, aki úgy véli, játékosaiban végre kezd felszakadni a gát:

– Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiből végre az eddigieknél többet be is rúgtunk. Most már picivel jobb futballt is mutatott a csapat. Úgy gondolom, minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, amiért idegenben 4-0-ra meg tudtak verni egy ilyen kellemetlen és jó csapatot, mint a méhkeréki. Én csak gratulálni tudok nekik – kezdte vezetőedzőnk.
Megkérdeztük, vajon bekattant-e végre valami a csapatnál, hiszen az előző meccsekhez képest több volt a kreatív megoldás az ellenfél tizenhatosa előtt.

– Remélem, hogy lassan rájönnek a játékosok, nem ördögtől való ez a liga sem. Ha nem merik megjátszani, amit tudnak, akkor értéktelen az egész. Talán kezd már felszakadni bennük a gát, kezdenek ráérezni arra, hogy bizonyos szituációkban mi a jó megoldás. Bízom benne, hogy egyre jobbak leszünk, hiszen a mostani meccs képe már sokkal biztatóbb volt. Igaz, a helyzetkihasználás hatékonysága és az utolsó megoldások még mindig nem tetszettek. De nem vagyok türelmetlen, nem is szabad annak lenni, bízom a srácokban – folytatta Márton Gábor.

Végül arra is kíváncsiak voltunk, bizakodásra ad-e okot ez a forma egy nehéznek tűnő periódus (Szigetszentmiklós, Dunaújváros, FTC II.) előtt.

– Mindig a pályán dől el, hogy melyik meccs nehéz, melyik nem. Aki látta a bajnokijainkat, az tudja, egyik sem volt könnyű. Most kellő önbizalommal tudunk nekimenni a következő találkozóknak. A játékban, amit játszunk, benne van, hogy kikapunk, de mi nem a vereség elkerüléséért lépünk pályára, hanem a győzelemért. Ez nagy különbség! Bízok a csapatban, hogy hétről-hétre jobb formába kerül, remélem, a játékosok egyre magabiztosabbak és meggyőzőbbek lesznek – zárta gondolatait Márton Gábor, aki interjúnk végén saját maga, a szakmai stáb és a csapat nevében megemlékezett nemrég elhunyt szurkolónkról, a PMFC öregfiúk csapatának korábbi technikai vezetőjéről:

– Ezt a győzelmet a srácokkal együtt a napokban elhunyt Vizvári István emlékére ajánljuk fel. Nyugodj békében, barátom!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram