Fehér Csaba: 41

Névtelen

Ma ünnepli 41. születésnapját a profi labdarúgó pályafutását Pécsett kezdő Fehér Csaba. A korábbi 41-szeres válogatott hátvéd 1975. szeptember 2-án született Szekszárdon, a Tolna megyei sárga-feketéknél kezdett el ismerkedni a futball alapjaival. Tehetségére a szomszédos megyeszékhely labdarúgóklubjánál is felfigyeltek, így alig tizenhét esztendősen leigazolta őt a PMFC. NB I-es bemutatkozására nem kellett sokáig várni, a védő 1992-től egészen 1996-ig, 55 első osztályú bajnokin erősítette a piros-feketéket.

Eközben már tudni vélték a szakvezetők, hogy Fehér Csaba többre hivatott, így Mecsekaljáról az Újpest együtteséhez került. A fővárosi lila-fehérekkel az 1997-1998-as szezon végén bajnokságot is nyert, de később pár kerülettel arrébb, az MTK-nál is futballozott egy rövid ideig. Ám a kék-fehéreknek fél évet követően búcsút intett és a belga Verbroeding Geelhez szerződött. Itt felfigyelt játékára a holland NAC Breda, ahol több mint száz bajnoki mérkőzésen játszott. 2004-től 2007-ig a PSV alakulatával nyert két bajnoki aranyat és egy szuperkupát.

Igaz, PSV-s szezonjaiban többnyire csak epizódszerep jutott neki, többször kölcsönadták (Újpesthez, Willem II, Bredához). 2011 júniusában visszatért az Újpesthez, 2014-ben pedig még a Szekszárd gárdáját is támogatta rutinos játékával. Összesen több mint 180 első osztályú mérkőzésen szerepelt. 1998 és 2009-között 41 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban. Búcsúmeccse kevésbé sikeredett szépre, 2009. augusztus 12-én ugyanis Románia egy góllal jobb volt a mieinknél. A hátvéd profi karrierje végén sikeresen elvégezte az MLSZ edzőképzését, jelenleg a Vasasa Kubala Akadémia alkalmazásában áll.

Klubunk nagyon boldog 41. születésnapot kíván a profi pályafutását a PMFC-nél kezdő korábbi védőjének, Fehér Csabának!

OLVASTA MÁR?

20170218_093134

Pályán az utánpótlás

Az elmúlt hétvégén a főpróba jegyében léptek pályára a PMFC utánpótlás csapatai. A Lőrinc Antal vezette U19-esek a bajnoki rajtot megelőzően a magyar orvosválogatottat győzték ...