Ennél nem kell több: napsütés és öt PMFC-gól

Csapatunk végre kiszolgálta szurkolóit, s nem csak jól játszott hazai pályán, sok gólt is szerzett: a Mórahalom elleni szombati bajnokin 5-0-ra győztünk.

Hazai pályán ebben a szezonban még egyszer sem brillíroztunk – pedig kitartó szurkolóink megérdemelték volna. Most azonban végre megkapták, amire vártak, hiszen a Mórahalom elleni szombati bajnokin biztosan mindenki jól szórakozott, aki ott volt a lelátón.
Vezetőedzőnk ezúttal Bodor Márkónak szavazott bizalmat csatár pozícióban, s nem sokkal később kiderült, mindez nagyon jó húzásnak bizonyult. A 10. percben ugyanis már az ellenfél kapujában táncolt a labda – köszönhetően Bodornak, aki nem hezitált, 15-ről lőtt, s telibe trafálta a bal alsót.

Mindez megadta az alaphangot. A szurkolók eleve jól érezték magukat a csodás napsütéses időben, ehhez jött még a jó játék, a helyzetek, no meg a gólok. A vezetést megszerzése után tovább támadtunk, s csak idő kérdése volt, mikor növeljük előnyünket. Nem kellett sokáig várni: Fellai József a 27. percben befejelte a másodikat, majd nem sokkal az első félidő vége előtt Károly Bálint is feliratkozott a góllövőlistára.

pmfc-morahalom-041

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Sínen voltunk tehát, s a második félidőben sem lassítottunk. Még tíz perc sem telt el, amikor Koller Krisztián tizenegyesből tovább növelte a különbséget, a végeredményt pedig Bodor Márkó állította be, aki megszerezte saját maga második, egyben csapata ötödik gólját. Jó megérzés volt Márton Gábortól, hogy őt játszatja ékként – Bodor pedig élt a lehetőséggel. Nem mellesleg, ha a második negyvenöt percben gólra váltjuk az összes helyzetünket, könnyen megközelíthettük volna a tíz szerzett gólt, de az 5-0 után is nagy tapsot kapott a csapat a szurkolóktól.

Ám nem csak a nagyarányú győzelem miatt volt ünnepi a hangulat a Stadion utcában. Szurkolóink látványos módon emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról, első felnőtt bajnokiját játszó Bata Kristóf pedig remekül debütált, egyáltalán nem tűnt megilletődöttnek, kiváló játékkal és egy zseniális gólpasszal jelezte, a jövőben akár rá is építhet Márton Gábor.

PMFC–Mórahalom 5-0 (3-0)
Labdarúgó NB III., Közép-csoport, 12. forduló.
Pécs, PMFC Stadion, 500 néző. V.: Éreth.
PMFC: Gábor P. – Kónya K., Fellai, Erőss, Turi – Koller, Hleba (Takács, 59.) – Kónya D., Schmidt (Bata, 67.), Károly B. (Grabarics, 78.) – Bodor. Vezetőedző: Márton Gábor.
Mórahalom: Halász – Szücs, Lászik, Magyar, Fodor (Pócs, 67.) – Zámbó – Szalma, Juhász (Bokányi, a szünetben), Pócs, Busa (Várda, a szünetben) – Crkvenjakov. Vezetőedző: Szasa Vojnics-Zelics.

10. perc: Bodor húzogatott egy kicsit a 16-os vonalánál, majd 15-ről gyönyörűen kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).
27. perc: Jobb oldali szabadrúgást követően Fellai csúsztatta meg a labdát 8 méterről, amely végül a kapu jobb oldalában kötött ki (2-0).
40. perc: Schmidt lépett ki, majd a kifutó kapus elől átpasszolta a labdát a túloldalon érkező Károly Bálintnak, aki 2 méterről a hálóba lőtt (3-0)
54. perc: Fodor szabálytalankodott a 16-oson belül Kónya Dáviddal, a megítélt büntetőt Koller váltotta gólra (4-0).
75. perc: Egy szép pécsi támadás végén, Bata zseniális passza után Bodor lőtt a kapu bal oldalába (5-0).

További eredmények: Dunaújváros–Dabas-Gyón 1-1, Pénzügyőr–Szekszárd 2-1, Dunaharaszti–Gyula 2-0, Dabas–Budafok 0-1, Szigetszentmiklós–Ferencváros II. 4-1.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram