Hadobás és Kiss már nem a PMFC-vel készül

Kikerült a PMFC NB III-as keretéből Hadobás Gergő és Kiss Patrik. Korábban mindkét játékos megfordult az újmecsekaljaiak utánpótlásában, majd kis kitérő után a 2015/16-os szezonban tértek vissza a Stadion utcába, ahol tevékeny tagjai voltak a megye I-es bajnokcsapatnak.

Az idei harmadosztályú szezont is a piros-feketékkel indították, mindketten 4-szer kezdtek, 1-szer pedig csereként szálltak be, gólt ebben az évadban egyikük sem szerzett. Helyükre a keretbe az U19-es csapatból Bata Kristófot és Rácz Áront hívták fel.

pmfc-hodmezovasarhely-019

Kiss Patrik 29 megye I-es meccsen 19 gólt lőtt, 3 Baranya Megyei Kupa összecsapáson 2 találatot ért el. Tagja volt a régiós- és megyeválogatottnak, utóbbi tagjaként országos bajnoki címet is ünnepelhetett.

– Köszönök mindent, amit a klub nekem nyújtott, hálás vagyok a szurkolóknak is. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam es jól éreztem magam a PMFC-nél. Sajnálom, hogy ez így alakult, de további sok sikert kívánok a csapatnak, remélem, elérik a kitűzött célokat! – nyilatkozta Kiss Patrik.

pmfc-videoton-mk-050

Hadobás Gergő 28 megyei I-es meccsen 27 gólt szerzett, a Baranya Megyei Kupában 3 találkozón 5-ször volt eredményes. Szintén pályára lépett a régiós- és a megyeválogatottban.

– Köszönök szépen mindent ennek a klubnak, egy ajándék és egyben élmény volt itt játszani a felnőtt csapatban. A csapattársak nagyon fognak hiányozni, mindenkit szeretek és nagyon jól éreztem magam velük az elmúlt másfél évben. Külön köszönöm a szurkolóknak, akik mindenhová követtek minket és buzdítottak minket, csodálatos érzés volt ennyi ember előtt és ilyen hangulatban pályára lépni, ez minden sportember álma. Remélem a közeljövőben az első osztályba kerül a csapat és én büszkén fogok rá gondolni, hogy részese lehettem ennek a sikernek – mondta el Hadobás Gergő.

Mindkét játékosnak köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram