U14

PMFC U14: Félévértékelés

img_4817

A PMFC U14-es labdarúgócsapata még Kósa Sándor edző irányításával vágott neki az amúgy igen erős ellenfelekkel tarkított, első osztályú korosztályos bajnokságnak. A 2003-asok a nyitányon a DVTK-tól szenvedtek vereséget, de a következő körben Szegeden javítottak. A folytatásban fordulatos találkozón döntetlenre végeztek a Puskás Akadémia ellen, a Honvéd és a DVSC viszont sima győzelmet aratott a piros-feketék felett.

Az ötödik fordulót követően a mecsekaljaiak a tizenhat csapatos pontvadászat 10. helyén álltak, október 1-től viszont már az addig az U15-ösöket irányító Szabó Csaba vette át a vezetőedzői feladatokat. Az új tréner vereséggel mutatkozott be a kispadon, de ezt követően sem sikerült elkapniuk a győztes fonalat, hiszen a Videoton és az MTK is elvitte tőlük a pontokat.

Az elvégzett munka viszont kezdett megmutatkozni, ugyanis az UTE és az ETO ellen is összejött a pontszerzés, a Haladás vendégeként pedig szép sikert értek el. Ezután a Vasastól elszenvedett vereséget egy nagyon fontos győzelemmel feledtették, hiszen a Népligetben verték meg az FTC-t. Sőt, az utolsó előtti meccsen a Nyíregyházának sem adtak esélyt, míg az őszi szezonzárón a Kecskemét ellen is kijött a lépés a mieinknek.

Mindezt összegezve a PMFC U14-es gárdája a 10. helyen zárta az őszi szezont. Szabó Csaba alakulatának mérlege öt győzelem, három döntetlen és hét vereség. Az ellenfél hálóját ezalatt huszonhatszor vették be, míg ennek fordítottjára harmincháromszor akadt példa. A felemásan sikerült félév ellenére van ok a bizakodásra, a keretet ugyanis több sokra hivatott ifjú labdarúgó alkotja. Közülük is kiemelkedik Redzic Damir, aki tizenkét találatával vezeti a csapat házi góllövőlistáját.

– 2016. október 1-től vettem át az U14-es csapat irányítását. Rövidtávú céljaink között szerepelt, hogy javítsunk a csapat eredményességén. Ennek érdekében elsősorban új személetet beszéltünk meg a srácokkal. Úgy gondolom, nagyjából sikerült összeállnunk az őszi szezon végére. Minden játékosnak szeretném megköszönni magam és kollégáim – Toma Árpád, Bogyay Zoltán és Telek István – nevében a munkát és a jó szellemiséget – mondta Szabó Csaba, a PMFC U14-es együttesének trénere.

OLVASTA MÁR?

U-040

Pécsett a fiatalok

Szombaton a Zalaegerszeg és a Honvéd korosztályos együttesei ellen játszanak bajnoki mérkőzést a piros-feketék. U17-es bajnokság, II. osztály, 4. forduló 2016. szeptember 17., szombat, 12:00 ...