Benne van a gól

DZS_2807

Fekete Marcell, a PMFC jobbhátvédje tavasszal ugyan kevesebb játéklehetőséghez jutott az őszhöz képest, de amikor védőnk pályára lépett, a piros-feketék még csak gólt sem kaptak. Húsz esztendős focistánk igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ismét stabil kezdő legyen.

Az elmúlt két hazai bajnokin gólokkal járult hozzá a csapat sikerességéhez: három hete a Komlónak adta meg a harmadik döfést, míg múlt szombaton a Gyula ellen is egy szerencsés találattal jelentkezett. Fekete Marcell szerint közel áll hozzá a gólszerzés, ugyanakkor eredeti posztján szeretne többet bizonyítani.

– Visszanézve a hétvégi gólodat, szerinted akkor is beakad a hálóba a labda, ha a menteni igyekvő gyulai hátvéd nem ér bele?

– Valószínűleg nem talált volna célt. Nem sikerült olyan nagy erővel meglőnöm, de a szerencse mellém állt.

– Fel tudod eleveníteni a találatod részleteit?

– Batától kaptam a visszapasszolt labdát, jobbról megcsináltam a cselt befelé, ezzel leráztam magamról az emberemet, majd ballal megtoltam és úgy húsz méterről rálőttem.

– Helyesen gondolom, hogy védő létedre szeretsz előremenni, gólra törekedni?

– Elsősorban a védőfeladataimra koncentrálok, de azért igyekszem előretörni. Úgy érzem, ez bennem van. Eddig előnyünkre vált.

– Ez a támadószellem mindig is benned volt?

– Ez nálam – mondhatni – ösztönös. Nem mindig voltam egyébként hátvéd, saját korosztályomban egyszer-kétszer feltoltak csatárnak. Azóta is bennem van a gólszerzés.

– Tavasszal kicsit kiszorultál a kezdőből, szerinted miként tudod magad visszaverekedni?

– Szeretnék megragadni a kezdőben. Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megteszek. Odarakom magam az edzéseken, valamint lehetőség esetén a bajnokikon is. Ugyanakkor ez nem csak rajtam múlik…

– Rátérve a szombatra, mire számítasz a Szekszárd ellen?

– Masszív ellenfél a Szekszárd, akik nem fognak visszaállni, védekezni. Várhatóak tőlük a kontrák, szóval nem az lesz, mint amit ősszel láthattunk tőlük.

DZS_3073

– Az őszi 0-1-es meccs min ment el?

– Akkor ők akarták jobban a győzelmet, de egyénileg és csapatszinten sokkal jobbak vagyunk náluk. Ősszel valamiért nem voltunk ott fejben, nekik pedig sikerült szerezniük egy gólt.

– Tanultatok a múlt hibájából?

– Persze, mindenkinek százszázalékosan kell koncentrálnia a hétvégi összecsapáson. Akarnunk kell a győzelmet, ebben a szellemben lépünk majd pályára. Szerintem nem lesz gond és elhódítjuk a három pontot.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

OLVASTA MÁR?

Pmfc-Dunaharaszti-017

Itthon kell javítani!

Nem zárult győzelemmel a PMFC számára a tavaszi idénynyitó Hódmezővásárhelyen, a Márton Gábor vezette piros-feketék 1-1-es döntetlent játszottak. A pontok elhullajtása és a rivális Dunaújváros ...