Vasárnap javítanunk kell!

Labdarúgócsapatunk számára a Paksi FC II. elleni hazai összecsapással folytatódik a bajnokság.

Az NB III Közép-csoport idei szezonja előtt kevesen gondolták, hogy négy fordulót követően csupán a tabella 13. helyén áll majd a PMFC. A piros-feketéknek nem sikerült jól elkapniuk a fonalat, egy győzelem mellett ugyanis háromszor vereséget szenvedtek.

Leszögezhetjük, hogy nyáron kőkemény, profi munkát végeztek a játékosok, visszaemlékezhetünk arra, hogy a három zakóból kétszer a Stadion utcaiaknak állt a zászló… Ez most sokat nem segít nekünk! Itt már a tetteknek kell beszélniük! Kétségtelen, hogy vannak problémáink, de ezeket még meg lehet oldani! De ezt együtt, csapatként kell megtennünk!

A sorozatos kudarcélményeken át kell lendülniük a pécsieknek, akik számára a hét utolsó napján, hazai pályán, saját közönségük előtt adódik meg a lehetőség, hogy gyarapítás megszerzett pontjaik számát. A Márton Gábor vezette mecsekaljaiak szeptember 10-én, vasárnap 16:30-kor a Paksi FC II. gárdáját fogadva javíthatnak a Stadion utcában.

Pmfc-Paks_II__3-050

Osztermájer Gábor együttesét az előző idény végéhez közeledve egyszer már sikerült legyőznünk itthon. A májusi összecsapáson a vendégek ragadták magukhoz a vezetést, ám csapatunk a második félidőben remekül focizva megfordította a találkozó állását és végül 3-1-re nyertünk. Hasonló teljesítménnyel és végeredménnyel vasárnap is kiegyeznénk.

Persze egy második számú együttesnél mindig felmerül a kérdés, hogy kik játszanak vissza a nagyok közül. A tolnai zöld-fehérek az előző körben a Honvéd II. ellen nyertek 2-1-re, úgy, hogy pályára lépőik között több, az NB I-ből ismert játékos is lehetőséget kapott. Ám a Duna-partiak első számú csapata szintén vasárnap játszik bajnokit, ám ez még nem jelent semmit…

Csoportunkban a listavezető, egyben hibátlan mérleggel rendelkező SZEOL vasárnap velünk egy időben a nyeretlen Hódmezővásárhelyt fogadja, a második helyezett Tiszakécske szombaton Rákosmentére látogat, míg a harmadik helyen álló Dunaújváros a Kozármisleny ellen lép pályára otthon.


NB III Közép-csoport, 5. forduló
2017. szeptember 10., vasárnap, 16:30
PMFC – Paksi FC II.
Pécs, PMFC Stadion


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram