Döntetlen a szezonzárón

A PMFC nagyobb helyzetei ellenére 0-0-ra végzett a Dunaújváros elleni utolsó hazai bajnoki mérkőzésén.

Az NB III Közép-csoport tavaszról előrehozott 16. fordulójában a PMFC a Dunaújváros gárdáját fogadta évadbeli utolsó hazai bajnoki mérkőzése alkalmával. A jó iramban kezdődő vasárnapi összecsapáson az első lehetőség a házigazdák előtt adódott: Fujsz Richárd balról, távolról elvégzett szabadrúgását Gellén Dávid kapunak némileg háttal állva csúsztatta meg, a labda viszont háló tetején landolt. Nem sokkal később Fujsz Richárd passzolt be remek ütemérzékbe a vendégvédők között előretörő Koller Krisztiánnak, akit azonban a tizenhatosnál szabályosan megállítottak.

Negyed óra után még közelebb kerültek a gólszerzéshez a piros-feketék. A 15. percben Fujsz Richárd életerős átlövése alig ment el valamivel az újvárosi kapu előtt, amihez Pokorni Péter óriási bravúrja is kellett. Válaszként a túloldalon Puskás Gábor játszotta tisztára magát a tizenhatos jobb sarkánál, a védők között kibújva már csak Kovács Benedek állt vele szemben, de a védő ziccere ellenére csúnyán fölé vágta a labdát. A 26. minutumban a mérkőzés legnagyobb helyzete Varga Tamás előtt adódott, aki szemből érkezve kereste a pillanatot, végül lövésébe lábbal belevetődött Pokorni Péter.

A gólnélküli első játékrész után következő második félidőben is a pécsiek szerezhettek volna előnyt. Az 54. percben egy szép összjáték után Péter Bence vezette ziccerben Pokorni Péterre a labdát, de egy újvárosi védő az utolsó pillanatban segíteni tudott kapustársának. Négy minutummal később a hazai védők kerültek a figyelem középpontjában, akik nagyot mentve Mundi Roland és Puskás Gábor lövését is bevetődve hárították. Ezt követően az újvárosiak uralták némileg a játékot, de a baranyaiak igyekeztek visszavenni az irányítást és eredményes játékkal dominálni.

A 64. percben egy előrevágott labdát Fujsz Richárd szerzett meg harciasan, majd balról élesen kapu elé passzolt, de az érkező csapattársak elől Pokorni Péter begyűjtötte a játékszert. A találkozó végéhez közeledve a pécsiek jobbára rögzített szituációkból próbálkoztak, ám a pontrúgásokat sikeresen kivédekezték a vendég Fejér megyeiek. A PMFC végül 0-0-s döntetlenre végzett Dunaújváros elleni hazai szezonzárója, Vas László tanítványai egyúttal egy hét meccses veretlenségi szériával búcsúztak az évtől, valamint a hazai publikumtól. Az NB III Közép-csoport tavaszi pontvadászata 2019. március elején kezdődik.


NB III Közép-csoport, 16. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 300 néző. Vezette: Berényi Tamás.
PMFC – Dunaújváros 0-0 (0-0)
Sárga lap: Fujsz (33.), Koller (68.), Juhász (70.), ill. Farkas (91.)

PMFC: Kovács – Valkovszki (Széles, 46.), Romic, Erdős, Hanol – Fujsz, Juhász, Koller, Varga – Gellén (Csernik, 60.), Péter (Kesztyűs, 68.). Vezetőedző: Vas László.

Dunaújváros: Pokorni – Kis, Farkas, Zvara, Puskás, Mundi, Dorogi, Tóth, Sándor, Hompót (Tapiska, 65.), Horváth (Szepessy, 80.). Vezetőedző: Lőrincz Emil.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram