Szabó Zsolt vette át az U15 irányítását

A korábbi pécsi labdarúgóból lett edző hét év után tért vissza a PMFC-hez, ahol most a piros-feketék utánpótlás képzésében tevékenykedik tovább.

Szabó Zsolt neve és személye szinte minden baranyai futballdrukker számára ismerősen csenghet, hiszen a mohácsi születésű, jelenleg 47 esztendős edző korábban profi labdarúgóként tagja volt az 1990-ben Magyar Kupát, illetve az 1991-ben az NB I-es bronzérmet nyert PMSC-nek, valamint a 2001-ben NB II-es bronzérmes helyen végző pécsi csapatnak is.

Trénerként a Bogád és a Pogány felnőttcsapatát az NB III-ba, valamint a PMFC U19-es együttesét és ezzel a pécsi labdarúgó utánpótlást 2011-ben az NB II-es bajnokság megnyerésével az első osztályba juttatta fel. Eddigi legnagyobb sikerét edzői pályafutása során a 2012/13-as NB II-es bajnokságban érte el, amikor a szomszédos Kozármisleny FC-vel ezüstérmes helyen végzett.

Az elmúlt években dolgozott Kaposváron a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián, valamint 2014 és 2018 között a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, ahol az MTK U17-es, U18-as és U19-es csapatát vitte. Nem mellékesen mindhárom utánpótlás együttest a korosztályos első osztályú bajnokság ezüstérmes helyéig repítette. Legutóbb az NB II-es BFC Siófok pályaedzőjeként tevékenykedett.

– 2007-től vezetőedzőként dolgoztam NB I-es és NB II-es utánpótláscsapatoknál, illetve NB II-es, NB III-as, valamint megye I-es felnőtt együtteseknél. Tudásomat és tapasztalatomat a tőlem telhető maximummal igyekszem átadni a fiataloknak – így Szabó Zsolt, aki Rákóczy Gábort váltotta az U15-ös csapat kispadján. Az edző ennek részleteiről, valamint az épülő akadémia jelentőségéről is beszélt a PMFC TV-nek.


Szabó Zsolt 1971. április 27-én született Mohácson. Általános iskolás éveit Dunaszekcsőn töltötte, majd a Komarov Gimnáziumban érettségizett. Autóvillamossági műszerészként az 500. sz. Szakmunkásképző Intézetben végzett. Labdarúgó pályafutás után edzőnek állt, a szükséges tanfolyamok során UEFA „A” Licencet szerzett. Házas, felesége Schrämpf Mária, akivel két gyermeke van. A kisebbik, Dominik a Monor labdarúgója, az idősebb, Dániel pedig IT szakértőként dolgozik, mellette pedig az országos labdarúgó játékvezető keret tagja.


Szabó Zsoltnak eredményes tavaszt, a távozó Rákóczy Gábornak pedig további sok siket kívánunk!

OLVASTA MÁR?

Pályán az utánpótlás

Sikerekben gazdag hétvégét zárt a PMFC valamennyi utánpótlás labdarúgócsapata. U19-es gárdánk Németh Norisz mesterhármasával, illetve Fáy Dániel góljával 4-2-re legyőzte a megyei I. osztályú Bólyi ...
Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram