Meccstörténelem: PMFC – Hódmezővásárhely

Május 26-án, vasárnap 17:30-kor hazai környezetben fogadja a PMFC a Hódmezővásárhelyi FC-t az NB III Közép-csoport 29. fordulójában. A két csapat korábban hat alkalommal játszott egymás ellen. Az összesített mérleg a mecsekaljaiak számára kedvező, hiszen négyszer a piros-feketék kerültek ki győztesként, míg egy esetben született döntetlen. A pécsiek tíz góljára csupán háromszor tudtak válaszolni a vásárhelyiek.

A Stadion utcában még csak két bajnoki összecsapás fejeződött a két klub között, de mindkettő pécsi sikerrel ért véget. Az első mérkőzést 2016. augusztus 13-án, míg a legutóbbi találkozót 2017. október 8-án vívták a felek. Előbbin 1-0-s, utóbbin 3-1-es győzelmet arattak a hazaiak. A korábbi találkozókon Havasi Dániel, Koller Krisztián, Wittrédi Dávid, illetve Puskás Gábor góljának tapsolhatott a szépszámú hazai közönség.

A két csapat tavaly őszi bajnoki mérkőzését a PMFC nyerte meg 2-1-re Hódmezővásárhelyen. Akkori góljainkat Kálmán Szilárd és Erdős Gábor szerezte, míg a sárga-kékek találatát Geiger Norbert lőtte, aki év eleje óta már a mecsekaljaiakat erősíti. A vasárnap 17:30-kor kezdődő szezonbeli utolsó hazai bajnoki mérkőzésen remélhetőleg ismét eredményesen szerepel majd a Vas László vezette PMFC, amely egyúttal tovább nyújtja veretlenségi szériát.

A meccsre akár elővételben is megvásárolható a belépő, az érdeklődőket munkaidőben várjuk a Stadion utcai klubház emeletén. A jegy ára egységesen 500 forint, ugyanakkor a 14 év alattiak és a 65 felettiek, illetve a hölgyek számára ingyenesen tekinthető meg a hazai szezonzáró. Szurkolóink számára a B-közép, illetve a Szigeti út felőli A-F jelzésű tribün kerül megnyitásra, míg a vásárhelyi focibarátok a vendégszektort vehetik birtokba.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram