Két középpályásunk hosszabbított

14

De Oliveira Ayrton és Futó Zsombor is a PMFC-t erősíti a 2019/2020-as szezonban.

Az idei év elején a Puskás Akadémiától érkező De Oliveira Ayrton 1997-ben született Budapesten. Édesanyja magyar, míg édesapja révén brazil vér is csörgedezik az ereiben. A 22 éves középpályás tehetségére hamar felfigyeltek a felcsúti akadémiánál, ahol szép sikereket ért el utánpótlás évei során, majd idővel belenőtt a felnőtt fociba is. De Oliveira Ayrton a tavaszi szezonban 12 bajnokin játszott a PMFC-ben.

IMG_0013

– Nagyon örülök, hogy a szakmai stáb továbbra is bizalmat szavaz nekem. Új szezon következik, amelynek merőben más tervekkel vágunk neki. Tudatosan építem fel magam, a rövidtávú célom már teljesült az előző félév során. A következő lépcsőfok, hogy oszlopos tagja legyek a feljutásra hajtó csapatnak. Ahogy eddig, úgy ezután is arra törekszem, hogy segíteni tudjak – mondta De Oliveira Ayrton.

Szintén a piros-feketéket erősíti tovább Futó Zsombor, akit védekező középpályásként láthattak a bajnoki meccsekre kilátogatók. A 27 esztendős futballista Debrecenben született, ott is ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd pedig sokéig a Honvéd akadémiáján pallérozódott. Ezt követően a Kispest, majd a Siófok színeiben szerepelt az NB II-ben. Az év elején érkező Futó Zsombor tavasszal 10 bajnokin lépett pályára csapatunkban.

IMG_0125

– Az előző félév kezdésnek annyira nem volt rossz tőlem, ugyanakkor sokkal többet várok magamtól és a csapattól is a 2019/20-as szezonban. A mostani keret szerintem képes lehet jó eredmények elérésére. A céljaink megvalósítása érdekében szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a társakat. Amennyiben kihozzuk magunkból a maximumot, nem lehet ellenfelünk ebben az osztályban – vélekedett Futó Zsombor.

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

pmfc2009_170501_erem

Ezüstérmet szereztek U8-as focistáink

Május 1-jén, a munka ünnepén sem lazsált a PMFC U8-as korosztályú labdarúgócsapata. A Koleszár Viktor és Végi Jenő edzőpáros vezette 2009-es születésű játékosokból álló gárdánk ...