Meccstörténelem: Pécs – Kecskemét

A PMFC története során kilencedik alkalommal látja vendégül vasárnap a Kecskemét labdarúgócsapatát.

Szeptember 15-én, az NB III Közép-csoport 7. fordulójában egy régi ismerőst, az 5. helyen álló KTE HUFBAU csapatát látja vendégül a bajnokságot veretlenül vezető PMFC. A Bács-Kiskun megyei gárdát valószínűleg nem kell különösebben bemutatni a pécsi szurkolóknak, amellyel korábban számtalan emlékezetes bajnoki csatákat vívtak meg a baranyaiak.

A múltban nem kevesebb, mint tizenhét egymás elleni küzdelem fejeződött be, amiből nyolcat az NB I-ben, hetet a másodosztályban, kettőt pedig az NB III-ban játszottak le a felek. Az összesített mérleg kiegyenlített, hiszen ezeken a találkozókon hatszor a pécsiek nyertek, öt ízben megosztoztak a pontokon a csapatok, hat esetben pedig a lila-fehérek örülhettek a lefújás pillanatában.

Kizárólag a baranyai megyeszékhelyen nyolc bajnoki összecsapás zajlott le a jelenlegivel is megegyező osztályban. Az első meccset 1998-ban vívták meg az akkor második vonalbeli felek, s a lefújást követően 0-0-s döntetlent mutatott az eredményjelző. Egy esztendővel később viszont 2-1-re nyertek a pályaválasztók, miként 2002-ben is hazai diadallal zárult a találkozó, csak akkor 3-0 lett a vége.

Ezt követően sokáig nem játszottak azonos ligában a felek, így az egymás elleni sorozat 2011-ben, az NB I-ben íródott tovább. A Stadion utcába akkor kilátogató közel ötezer néző előtt pályára lépő ellenfelek 2-2-es döntetlenre végeztek, 2012-ben viszont 1-0-s kecskeméti siker született Pécsen. 2014-ben 0-0 lett a végeredmény, míg a 2015-ös hazai rendezésű meccset a KTE nyerte 2-1-re.

Az eddigi utolsó összecsapást 2018. november 11-én, az NB III Közép-csoport 13. fordulójában játszották le a riválisok, s végül 2-2-es döntetlennel hagyhatták el a pécsi játékteret a csapatok. Összegezve, a korábbi mecsekaljai találkozók során a piros-feketék részéről tíz gól esett, míg a kecskemétiek nyolcszor találtak be a pécsi hálóba. Folytatás vasárnap 16:00-kor a PMFC Stadionban!

A szeptember 15-i találkozóval kapcsolatos jegyvásárlási információkról ITT olvashat bővebben.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram