Meccstörténelem: Szentlőrinc – Pécs

Vasárnap jön az őszi szezon legnagyobb rangadója, amely előtt felidézzük a két megyei rivális eddigi egymás elleni bajnoki találkozóit!

Az NB III Közép-csoport 15. fordulójában baranyai rangadót rendeznek Szentlőrincen. November 17-én, vasárnap 13:00-tól a hét ponttal az tabella első helyén álló PMFC labdarúgócsapata megyei riválisa, a jelenleg második pozíciót elfoglaló Szentlőrinc SE gárdájának vendégeként lép pályára.

A két piros-fekete gárda eddig összesen hat alkalommal találkozott egymással a harmadosztályban. Négy pécsi siker mellett született egy döntetlen, míg egy ízben a hétvégi vendéglátók örülhettek a három pont megszerzésének. Ezek során a tizenkét pécsi gólra nyolc érkezett a másik félről.

Kizárólag a szentlőrinci sporttelepen három egymás elleni bajnoki találkozó fejeződött be napjainkig az NB III-ban. Az első találkozót 2017. április 2-án játszották, hazai részről ekkor Füredi Szabolcs duplázott, míg a mecsekaljaiak közül Károly Bálint szerzett két gólt, beállítva ezzel a 2-2-es végeredményt.

17635535_1379468405407403_1441907141429342226_o

A következő megyei rangadóra 2018. május 5-én került sor Szentlőrincen, ahol Koller Krisztián két büntetőt is értékesített, míg a Gajág Gergő első felnőtt PMFC-s gólját szerezte meg, illetve a Mojzer György is kivette a részét a győzelemből. A hazaiak csak kozmetikázni tudtak, 2-4-re alakítva az állást.

A mecsekaljaiak utolsó lőrinci vendégjátéka pont nélkül zárult 2018. szeptember 16-án, pedig Kálmán Szilárd oldalszabadrúgása szerencsésen hullott a háló hosszú felébe. A folytatásban a fehér mezesek közül a már a PMFC-t erősítő Németh Márk egyenlített, mígnem Hampuk Ádám duplájával lett 3-1 a vége.

A 2019. november 17-én, vasárnap 13:00-kor kezdődő Szentlőrinc SE – PMFC rangadóra a helyszínen tudnak belépőt vásárolni a szurkolók. A jegy ára egységesen 500 forint, ugyanakkor a hazaiak tájékoztatása szerint mindenkinek kötelező az érvényes személyi igazolvány felmutatása!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram