Motiváltan várja a tavaszi folytatást

LAPSZEMLE: Remekül teljesített a szezon első felében csapatként a PMFC gárdája az NB III Közép csoportjában, amit jó egyéni teljesítmények emeltek tovább. Nem véletlen így, hogy az NB3foci.hu szavazásán is pécsi játékosnak, Hegedűs Márknak ítélték a legjobbnak járó elismerést.

– Nagyot fordult veled és a csapattal is a világ a tavalyi szezonhoz képest. Mikor érezted, hogy ennyire jó félévet futhattok?

– Vas László és Kulcsár Árpád megkeresésére érkeztem Pécsre. Amikor idekerültem, tizenhárom másik játékossal együtt csatlakoztam a kerethez, ami menet közben alakult ki. Akkor nem számítottam ilyen jó szereplésre, de már az elején láttam, olyan szempontból teljesen más világba csöppentem, hogy napi három edzésen vettünk részt, aminek a gyümölcse később ki is jött, remek állapotba kerültünk. A szakmai munkát és a csapatot látva aztán már éreztem, ebből jó dolog sülhet ki. Nem volt kijelölve célként, hogy bajnokságot kellene nyernünk, hanem az első öt hely valamelyikére akartunk odaérni. Időközben aztán az egész stáb és a csapat munkája összeérett. Nagyon jó közösséget alkotunk, ami előrevisz minket. Ezért is teljesítettünk ilyen jól.

– A sok változás megbolygathatta a csapat kémiáját. Mennyire ment könnyen a beilleszkedés, az összeszokás?

– Igen, több új játékos érkezett, mint amennyi maradt a tavalyi keretből. Az eleje így ismerkedős fázis volt, de szerencsére mindenki nagyon rendes, mind a klubnál dolgozó személyzet, a stáb, az új és régi játékosok. Így könnyen be tudtam illeszkedni. Amikor átigazoltam, rögtön edzőtáborba mentünk. Ott azért könnyebb volt megismerkedni mindenkivel, közel kerültünk egy-két társsal egymáshoz, például Futó Zsomborral. Ő sokat segített nekem. Időközben pedig ezek a barátságok elmélyültek.

– Elérted már a csúcsformádat?

– A felkészülés közben egy kisebb sérülést összeszedtem edzőmeccsen, így csak a harmadik fordulóban tudtam csatlakozni a kerethez. Az eleje nagyon jól indult a szezonomnak, utána viszont jött egy kis formahanyatlás. Szerencsére bíztak bennem végig, és a félév vége felé ismét elkaptam a fonalat. Így összességében elégedett vagyok az őszi teljesítményemmel, de továbbra is keményen kell dolgoznom, mert ennél még több van ebben az egész csapatban.

– Az NB3foci szavazásán az ősz legjobbjának választottak. Milyen érzés volt az elismerés?

– Fantasztikus, hogy engem választottak, de ezt a díjat szeretném megköszönni a csapattársaimnak is, akik egész évben rengeteget dolgoztak. Ezt közösen értük el. Illetve szeretném megköszönni a temérdek szavazatot a szurkolóknak. Sokat jelent számomra, azon vagyok, hogy megháláljam ezt a sok szeretetet, amit tőlük kapok. Remek érzés, hogy ennyien kijárnak a meccseinkre, hogy a lövéseimet ováció kíséri, vagy éppen a vesztes találkozók után is mellettünk állnak.

– Mit vársz a tavasztól?

– A csapattal arra törekszünk majd, mint idáig. Minél több mérkőzést meg akarunk nyerni, és ezt a pozíciót szeretnénk megtartani. Saját szempontomból szeretnék minél többet segíteni a csapatnak, góllal, gólpasszal, jó játékkal, akár védőmunkával hozzájárulni a sikerekhez. Hasonló tavaszt szeretnék, mint amilyen őszön túl vagyunk együtt.

– Hogyan teltek az ünnepek?

– Kellemesen. Karácsony első és második napján a családdal, rokonokkal voltam Szekszárdon. A többi napon a barátokkal is sok időt töltöttem. Mindig jó érzés ilyenkor itthon lenni, mert jó lehetőség találkozni mindenkivel, akikkel szezon közben kevesebb lehetőség adódik. Az ünnepeket követően aztán elkezdődött az egyéni edzésprogram. Feltöltődve, motiváltan várom a tavaszi szezont!


Nevelőegyesületét hagyta el a Pécsért

Szekszárdon nevelkedett, és a Pécs előtt csak a tolnai megyeszékhely csapatának színeiben lépett gyepre a még mindig csak 21 éves Hegedűs Márk, a 2013 és 2015 közti időszaktól eltekintve, amikor a Paksi FC utánpótlásának tagja volt. Emellett a mözsi futsalklubnál próbálta ki magát. A felnőttek között a Szekszárd NB III-as csapatában debütált nagypályán, első gólját pedig a Komló ellen szerezte. Tavaly is a kiesés ellen küzdő sárga-feketék keretét erősítette, három góllal járult hozzá a szereplésükhöz. Idén ennek már a háromszorosát termelte, ezzel házi gólkirály, egy találattal megelőzve Geigert.


Szöveg forrása: Kvanduk Bence/Dunántúli Napló

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram