Stratégiai partnerünk a VivaPalazzo Zrt.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a PMFC és a VivaPalazzo Zrt.

Klubunk 2015-ös visszasorolása óta folyamatosan azon dolgozik, hogy visszanyerje meghatározó szerepét a régió és az ország futballéletében egyaránt. A lassan öt éve zajló kitartó munkának és építkezésnek köszönhetően a PMFC mára ismét jó úton jár céljai elérése felé. Egyesületünk e tekintetben újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis a közelmúltban stratégiai együttműködési megállapodást kötött a VivaPalazzo Zrt.-vel.

Kapitány Zoltán, a VivaPalazzo Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója ennek kapcsán elmondta, régóta érett már benne, hogy társadalmi felelősségvállalását még magasabb szintre emelje. A PMFC-nél zajló színvonalas utánpótlásképzés mellett a felnőtt labdarúgócsapat szereplése is szimpatikussá vált számára, így a közelmúltban arra az elhatározásra jutott, hogy újonnan csatlakozó stratégiai partnerként anyagilag is támogassa a piros-feketéket.

Győri János, a PMFC operatív igazgatója örömét és elégedettségét fejezte ki a megállapodás megkötését követően. A klubvezető szerint ugyanis a VivaPalazzo Zrt. szerepvállalása is azt bizonyítja, hogy a pécsi labdarúgás és ezen belül is a PMFC mára ismét vonzóvá vált a régióban jelenlévő meghatározó hazai cégek számára. Reményei szerint ez a támogatói bázis tovább bővül a jövőben, így még stabilabbá téve a gyerekek és felnőttek sportolását.

A VivaPalazzo Zrt. a magyarországi építőipari szektor dinamikusan fejlődő résztvevője. Fő tevékenységük az építőipari kivitelezés, valamint az ezzel összefüggő szak- és szerelőipari tevékenység. Tevékenységi körük kiterjed a projektek előkészítésétől a tervezésen át a munkák kivitelezéséig. Az 1993-ban történt cégalapítás óta folyamatosan, az ország egész területén egyre több és nagyobb volumenű projektek kivitelezését valósították meg.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram