Visszatértünk a győzelem útjára

Labdarúgócsapatunk Adamcsek Máté találatával itthon gyűjtötte be a három pontot a Dabas-Gyón FC ellen.

Szombaton délután a hetedik helyen álló Dabas-Gyón FC volt a listavezető PMFC ellenfele az NB III Közép-csoport 19. fordulójában. A találkozót az MLSZ döntésének értelmében zárt kapuk mögött rendezték meg, ami csak részben volt igaz, hiszen a stadion Szigeti út felőli kerítésén kívülről szép számban figyelték a legeltökéltebb szurkolók az összecsapást, amely sok pécsi helyzetet hozott. Rögtön a 2. percben Hegedűs Márk szabadrúgása tekeredett remekül a jobb alsó irányába, Steer Bence azonban nagyot vetődve hárítani tudott.

Fölényünk a 15. percben érett góllá, ekkor Adamcsek Máté elé került a labda, aki első hazai tétmeccsén közelről a jobb alsóba gurított, 1-0! Fél óra elteltével veszélyesen érkezett be szélről egy lapos labda, ám védőinknek sikerült tisztázniuk. Csapatunk ezt követően óriási nyomást gyakorolt a Dabas-Gyónra, amely azonban állta a sarat. A félidő végéhez közeledve aztán Hegedűs Márk szögletét követően Gajág Gergő fejelte a hosszú mellé a játékszert. Utána nem sokkal pedig ismét a piros-feketék előtt adódott helyzet, Grabant Bence tálalt tökéletesen Adamcsek Máté elé, aki nem tudta megfelelően kapura küldeni a játékszert.

Jól kezdte a második játékrészt is együttesünk, az 52. percben Geiger Norbert szabadrúgásból léptette ki Németh Márkot, akinek kiszorított szögből leadott lövése a keresztléc felett szállt el. Pillanatokkal később Geiger Norbert cselezte be magát egészen a vendégek tizenhatosáig, ott azonban már túl sok kék mezes játékos vette körül támadónkat, aki így már nem tudta kapura tűzni a labdát. Nem úgy, mint az 56. percben Hegedűs Márk, aki ki is nézte a jobb alsót, ám Steer Bence jól zárta a szöget. Negyed órával a találkozó vége előtt lezárhattuk volna az összecsapást.

A 74. minutumban Hegedűs Márk adott pontos passzt az ezáltal ziccerbe kerülő Tihanyi Olivérnek, aki azonban elvétette a labdát az ötösnél, az eredmény pedig már nem változott a folytatásban sem. Labdarúgócsapatunk megőrizte előnyét és 1-0-ra legyőzte a Dabas-Gyón FC gárdáját, míg a közvetlen riválisnak számító Szentlőrinc SE 3-0-s sikert aratott a Kelen SC vendégeként, aminek következtében továbbra is négy pontos előnnyel vezetjük az NB III Közép-csoportját. Folytatás idegenben, március 22-én, vasárnap 15:00 órakor a Rákosmente KSK vendégeként.


NB III Közép-csoport, 19. forduló
Pécs, PMFC Stadion, zártkapus. Vezette: Bana Gergely
PMFC – Dabas-Gyón FC 1-0 (1-0)
Gsz.: Adamcsek (15.)
Sárga lap: Rácz (29.), Sági (84.), Helesfay (90.), ill. Markovics (2.), Ablonczy (21.), Zsivoczky (20.)

PMFC: Helesfay – Sági, Gajág, Rácz, Németh – Grabant (Tihanyi, 55.), Futó, Geiger (Bohata, 69.), Hegedűs – Adamcsek (Nikic, 88.), Kónya. Vezetőedző: Vas László.

Dabas-Gyón FC: Steer – Aranyos, Markovics (Csepregi, 46.), Popovics, Bodnár (Folmer, 73.), Ablonczy, Mohácsik, Varga (Marsa, 42.), Gaszner, Kokenszky, Zsivoczky. Vezetőedző: Aczél Zoltán.


Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram