Amszterdamtól Padováig – 2. rész

A holland FC Blauw-Wit legyőzését követően a Pécsi Dózsa az ex-jugoszláv FK Velez Mostar-nál vendégeskedett.

Hetente új résszel jelentkező sorozatunkban felidézzük a Pécsi Dózsa SC labdarúgócsapatának egy kevésbé ismert, 60-as évekbeli nemzetközi szereplését. Ahogy azt megírtuk, a lila-fehérek az amszterdami FC Blauw-Wit ellen hazai pályán nagyarányú győzelemmel kezdték az Intertotó-kupát. Így lelkesen készülhettek a második fordulóra, amely mind közül a legnehezebbnek ígérkezett.

A pécsiekre a most már bosnyák bajnokságban szereplő FK Velez Mostar gárdája várt. A szóban forgó mérkőzést egyébként 1962. június 3-án rendezték, méghozzá vasárnap. Az összecsapás helyszínére Kállai Lipót alakulata a kornak megfelelően jutott el, vagyis a keret és az őket kísérő személyzet napokkal korábban vonatra szállt, s így robogott több mint ötszáz kilométert egészen Mostar városáig. Ahol aztán a lila-fehérek a legjobbnak vélt összeállításukban léptek pályára.

A korabeli tudósításokból nem sok minden tudható meg utólag, még a házigazdák összeállítása sem, azt azonban feljegyezték, hogy a körülbelül hatezer néző előtt kezdődő Neretva-parti találkozón mindvégig nagy küzdelem zajlott a pályán. A jugoszlávok keményen játszottak, sokszor átlépve a szabályosság határát. Ennek ellenére a pécsiek felülkerekedtek ezen és a 31. percben Györkő Antal góljával magukhoz ragadták az előnyt.

A vezetést azonban nem sokáig tudták megtartani a vendégek, a 39. minutumban Popovic egyenlített. Az újabb pécsi találat azonban nem maradt el, a 71. percben Dunai Antal is betalált, kialakítva ezzel a későbbi végeredményt. Csak zárójelben jegyezzük meg, a lila-fehérek támadósora ezen kívül még kétszer volt eredményes, ám ezeket érvénytelenítette a játékvezető.

Némi bosszankodás ellenére a Pécsi Dózsa SC tehát győzelemmel és az ezzel járó újabb két megszerzett ponttal indult haza Pécsre. Volt azonban még egy érdekes visszhangja a mostari összecsapásnak. A mérkőzés után „totó-gyilkosnak” nevezték a baranyaiakat, mert a 2-1-es vendéggyőzelem miatt egyetlen egy tizenkét találatos szelvény sem akadt a jugoszláv totóban…


Pécsi Dózsa SC: Danka Imre (Zengői István, 87.) – Csupák József, Kocsis Ernő, Hegyi Sándor – Serédi Nándor, Halasi Tibor – Györkő Antal, Dunai I. János (Opova János, 40.), Rédi Lajos, Dunai II. Antal, Török Bálint. Vezetőedző: Kállai Lipót.

Gólszerzők: Györkő Antal (0-1, a 31. percben), Popovic (1-1, a 39. percben), Dunai II. Antal (1-2, a 71. percben).


Tízrészesre tervezett sorozatunk második része ezzel véget is ért, a harmadik epizóddal június 6-án jelentkezünk. Ekkor az VfV Hildesheim – Pécsi Dózsa SC Intertotó-kupa mérkőzés részleteiről olvashatnak bővebb terjedelemben. Érdemes tehát továbbra is figyelni a pmfc.hu-t, illetve közösségi oldalainkat.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram