Következő ellenfelünk: Békéscsaba 1912 Előre

Bemutatjuk következő ellenfelünket, a Békéscsaba 1912 Előre együttesét, amely ellen csapatunk vasárnap 19:00 órakor itthon lép pályára a Merkantil Bank Liga NB II 5. fordulójában.

A Békéscsaba 1912 Előre, mint a neve is utal rá, 1912-ben lett megalapítva. Délkelet-Magyarország legnagyobb futballfellegvára először 1974-ben került fel az első osztályba, majd egy-két megszakítástól eltekintve 1998-ig az NB I stabil résztvevője volt. A Békéscsaba legnagyobb bajnoki sikerét 1993/94-ben aratta, amikor a Vác és a Honvéd mögött harmadik helyen végzett, de talán még ennél is nagyobb szenzáció volt az, hogy 1988-ban a Kispestet 3-2-re legyőzve megnyerte az akkor MNK-nak hívott Magyar Kupát.

A lila-fehér együttes legutóbb a 2015/16-os bajnokságban volt a legmagasabb osztály tagja, ám akkor újoncként kiesett az élvonalból és azóta a másodosztályban szerepel. A 2016/17-es szezonban az 5., a 2017/18-as szezonban a 3., a 2018/19-es évadban a 6., míg az előző, lezárt bajnokságban a 15. helyen végzett a fiatal, erős kerettel rendelkező gárda. A csapat vezetőedzője az a Schindler Szabolcs, aki 2005 és 2006 között 43 élvonalbeli mérkőzésen erősítette a PMFC védelmét, ráadásul korábbi hátvédünk nevéhez 3 gól fűződik.

A Békés megyeiek négy fordulót követően jelenleg 2 győzelemmel, 2 döntetlennel és 6-4-es gólkülönbséggel a Merkantil Bank Liga NB II tabellájának 6. helyén állnak. Vasárnapi vendégeink erejét mutatja, hogy a nyitányon 2-1-es győzelmet arattak Szegeden, majd pedig 1-1-re végeztek a feljutásra leginkább esélyes Vasas FC-t vendégül látva. Ezt követően 1-0-s sikert értek el a jelenleg harmadik helyezett FC Ajka otthonában, míg a legutóbbi játéknapon 2-2-s döntetlent játszottak a Kaposvári Rákóczi FC ellen a Kórház utcában.

1974-től 2005-ig bezárólag az első, illetve másodosztályú találkozókat is figyelembe véve összesen 46 alkalommal mérkőzött meg egymással a Pécs és a Békéscsaba. Az összesített mérleg 21 piros-fekete győzelem, 10 döntetlen és 15 békéscsabai siker. A párosítás mérkőzései során a gólokra sem lehetett panasz, hiszen pécsiek neve mellett 71 találat szerepel, míg a csabaiak 57 gólt szereztek. Kizárólag Pécsett 23 összecsapás fejeződött be, amely során a baranyaiak 15 győzelem mellett 5 ízben végeztek döntetlenre és csupán 3 vendégsiker született.

A mecsekaljaiak 49 góljára, 21-szer érkezett válasz a vizitálók részéről. A két gárda mindmáig utolsó találkozóját 2005. május 26-án játszották le a Stadion utcában, ahol közel 3000 néző előtt a PMFC kiütéses győzelmet aratott a Békéscsaba felett. Az első félidő gólnélküli döntetlennel ért véget, ám a fordulást követően Horváth Gyula rövid időn belül tudott duplázni, majd a találkozó végéhez közeledve Kulcsár Árpád szabadrúgásból volt eredményes, Szekeres Zsolt gólját követően pedig Grujic Dusko öngóljával alakult ki az 5-0-s végeredmény.

Tizenöt év után most vasárnap este 19:00 órakor fogadjuk újra itthon a Békéscsaba 1912 Előre csapatát. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az augusztus 23-i mérkőzésre szóló belépők elővételben kizárólag szerdán 16:00 óráig vásárolhatóak meg a Stadion utcai klubházban, ezt követően pedig már csak közvetlenül a mérkőzés előtt a jegypénztárakban lesz lehetőség rá. Augusztus 20-án és 21-én a bérletárusítás is szünetel. A Békéscsaba 1912 Előre elleni NB II-es labdarúgó mérkőzést nem közvetíti a televízió, ám honlapunkon a megszokott módon ezúttal is élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk!

fb_cover_bcsaba

Fénykép: Milyó Pál

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram