Tehetségekből napjainkban sincs hiány

LAPSZEMLE: A huszonhét év után ismét a pécsi futballért dolgozó Garami József szerint tehetségekből napjainkban sincs hiány.

– Újra otthon?

– Örömmel mondhatom, hogy igen – felelte lapunk érdeklődésére a pécsiekhez 27 év után visszatérő, a klubot mentorként és szakmai koordinátorként segítő Garami József.

– Gondolta volna, hogy valaha dolgozik még Pécsen?

– Az igazság az, hogy korábban többször is felvetődött a hazatérés lehetősége, de jobbára akkor, amikor egy másik csapatnál edzősködtem. Sosem voltam az a típus, aki, ha valahová elkötelezi magát, megszegi a szavát, így bármennyire is csábító volt, hogy visszatérjek oda, ahol minden kezdődött, megköszöntem, egyúttal visszautasítottam a megkeresést. Szóval nem gondoltam volna, hogy tehetek még valamit a Pécsért, ugyanakkor nagyon örülök, hogy így alakult.

– Nem is hezitált, amikor ismét megkeresték?

– Kulcsár Árpádot, a PMFC sportszakmai igazgatóját gyerekkora óta ismerem, tudom, hogy jó ember – és jó szakember. Lassan egy éve, hogy hazaköltöztem, és amikor Árpiék azzal kopogtattak nálam, hogy számítanak a tapasztalatomra, boldogan mondtam igen. Már csak azért is, mert úgy látom, olyan munka folyik a klubnál, amelyből a magam módján én is kivehetem a részem. Amiben csak tudok, szívesen segítek.

– Milyenek az első benyomásai?

– A felnőttcsapat körül szerencsére minden rendben van, ami az utánpótlást illeti, ismerkedem a lehetőségekkel és a körülményekkel, megnézem, mire van szükség. Azt kijelenthetem, hogy tehetségekből nincs hiány, de őszinte leszek: a létesítményhelyzet nagyon rossz. Az eddig a PMFC utánpótlásának otthont adó kovácstelepi sporttelep fejlesztése ugyan megkezdődött, de nem abban az ütemben halad a munka, mint kellene. Ez sajnos azt jelenti, hogy a gyerekek nem tudnak ott edzeni, ahol szoktak, s ez azzal is jár, hogy nem tudnak megfelelő szinten készülni. Az ő érdekükben remélem, hogy mihamarabb megoldódik a helyzet. Az megnyugtat, hogy a tervek megvannak, és úgy hallottam, a megvalósításukra is van szándék. Nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, ha van olyan város, amely megérdemli, hogy a gyerekek jó körülmények között, a felnőttek meg szép stadionban futballozzanak, az Pécs. Ez a város korábban arról volt híres, hogy minőségi, sőt válogatott játékosokat adott a magyar labdarúgásnak. Talán mások is emlékeznek arra, hogy az 1986-ban ezüstérmet szerző csapat huszonkét játékosából húsz saját nevelésű volt.

IMG_0147

– Lát arra esélyt, hogy a pécsi futballtörténelem megismételje önmagát?

– De szép lenne! Az akarat, a szándék és az elképzelés mindenesetre megvan. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a létesítményhelyzeten kell javítani. A jó szándékra visszatérve: örömmel látom azt is, hogy a PMFC, a PVSK és a PEAC összefogott. Ennek is betudható, hogy ezekben a hetekben a gyerekeknek van hol edzeniük – hol itt, hol ott gyakorolnak. A nyári időszakban ez könnyen kivitelezhető, hiszen délelőtt ugyanúgy lehet edzeni, mint délután, de ha elkezdődik az iskola, már nehezebb lesz ezt megoldani. Főleg, ha már korán sötétedik.

– Mentorként és szakmai koordinátorként mi lesz a feladata?

– A PMFC-nél több fiatal edző dolgozik, elsősorban nekik próbálok segíteni. Egykoron én is utánpótlásedzőként kezdtem, nekem is szükségem volt támaszra. A hét elején megkapom a programot, az alapján járom az edzéseket és a meccseket. Noha már nyolcvanegy elmúltam, az egészségem, hála istennek, engedi, hogy sűrűn kimenjek a pályára. Amit tapasztalok, arról szívesen elmondom a véleményemet.

– Az elmúlt huszonhét évben sok minden változott a pécsi labdarúgásban?

– A régi szép időkben itt fantasztikus csapat volt, gyakran tízezernél is több néző ült a lelátón. A klub azóta megjárta a poklok poklát. Az utóbbi egy-két évben végre fordult a kocka. Mivel minden apró sikert meg kell becsülni, ennek ugyanúgy örülök, mint annak, hogy visszatértem a PMFC-hez, ugyanakkor abban bízom, hogy még ennél is van feljebb. Mondhatnám, az álmom az, hogy megélem, hamarosan újra saját nevelésű játékosok alkotják az első osztályú Pécs keretét, de hiszek abban, hogy ez nem csupán álom.


ÉVTIZEDES TAPASZTALATRA ALAPOZNAK

Mások – így Róth Antal, Márton Gábor, Dárdai Pál, Gera Zoltán, Fehér Csaba és Tököli Attila – mellett a klubvezetőség két tagja, Győri János operatív igazgató és Kulcsár Árpád is azok közé tartozott, akik Garami József kiválasztási rendszerének köszönhetően lettek NB I-es játékosok. A PMFC sportszakmai igazgatója sokat tett a szakember visszatéréséért.

„Miután Józsi bácsi hazaköltözött, elkezdtünk arról beszélgetni, hogy örömmel vennénk, ha az évtizedek során felhalmozott tudásával újra a klub segítségére lenne – mondta Kulcsár Árpád. – A cél az, hogy a közreműködésével sok élvonalbeli játékost nevelhessünk ki Pécsett. Öt éve Dárdai Pál koncepciója alapján kezdtünk el dolgozni, ennek is köszönhető, hogy ma már játékosokat adunk a korosztályos válogatottakba. Ezt az irányt szeretnénk továbbvinni úgy, hogy Józsi bácsi tapasztalatát hozzátesszük. Meggyőződésem, ez eredményt hoz. A terveket azonban csak akkor tudjuk megtölteni tartalommal, ha a körülmények adva vannak hozzá. Mindenesetre bizakodóak vagyunk.”


Forrás: nso.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram