Először kaptunk ki itthon a szezonban

Hazai pályán szakadt meg hatmeccses veretlenségi szériánk, miután egy büntetőből kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedtünk a Budaörstől.

NB II-es labdarúgócsapatunk szerda este közel 2500 néző előtt fogadta a Budaörs együttesét a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában. A hazai pályán még veretlen PMFC 13 ponttal a 8., míg a vendégek 1 ponttal lemaradva, a 10. helyről vágtak neki a hétközi összecsapásnak, amelyet együttesünk aktívabban kezdett. A 7. percben Tihanyi lőtt jobbról, a tizenhatos csücskének közeléből, de labdája elszállt a budaörsi kapu előtt keresztbe. Kicsivel később Molnár elé került a játékszer, akinek ötös környéki lövése szerencsére fölé szállt. Mindkét kapusnak akadt dolga, a 27. percben Menyhárt lőtt jobbról, 15-ről a rövid alsó irányában, Helesfay azonban parádésan kiütötte a labdát. A félidő vége előtt aztán egy buktatás miatt büntetőt ítélt a Káprály Mihály játékvezető a Budaörs javára. Helesfay nem tudta védeni Pethő jobb felsőbe tartó büntetőjét, így hálóőrünk 539 perc után újra gólt kapott a bajnokságban.

A fordulást követően Sági adott be az alapvonal közteléből jobbról, a hosszúnál a csereként pályára lépő Óvári sarokkal csúsztatta meg a játékszert, ami azonban elgurult a jobb kapufa töve mellett. Hasonlóan nagy helyzet maradt ki a 63. percben, amikor Katona ívelt be balról, amit Grabant az ötös környékéről mellé továbbított. Később Óvári távoli életerős szabadrúgása váltott irányt egy budaörsi játékoson, majdnem meglepve ezzel Molnárt, de a vendégek kapusa bravúrral hárított. Csapatunk a végéhez közeledve igyekezett minden erőt megmozdítva egyenlíteni, ám ezúttal sem sikerült gólt szerezni, így aztán a Budaörs 1-0-s vendéggyőzelmet aratott a Stadion utcában. Vas László vezette együttesünk szezonbeli második, míg hazai pályán első vereségével egyúttal elvesztette hatmeccses veretlenségi szériáját. A PMFC-re hétvégén ismét tétmérkőzés vár, a MOL Magyar Kupa legjobb 64 közé jutásért a Makó FC vendégeként lépünk pályára szombaton 15:00-kor.


Merkantil Bank Liga NB II., 9. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 2500 néző. Vezette: Káprály Mihály (Tóth II. Vencel, Kis Zoltán).
PMFC – Budaörs 0-1 (0-1)
Gólszerző: Pethő (40. – büntetőből)

PMFC: Helesfay – Rácz, Preklet, Króner (Óvári, 46.) – Sági, Grabant, Futó, Katona – Geiger (Hegedűs, 62.), Tihanyi (Adamcsek, 60.), Kónya. Vezetőedző: Vas László.

Budaörs: Kovács – Fényes, Kékesi, Tamás – Menyhárt, Molnár (Horváth., 80.), Petneházi, Marques-Airosa – Pethő, Horváth (Sajbán, 62.), Horváth. Szakmai igazgató: Bognár György.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram