Ötpercnyire voltunk a hosszabbítástól

A PMSC a hazai környezetben elért bravúros 1-0 után 2-0-ra kapott ki Rotterdamban a labdarúgó UEFA-kupa visszavágóján. Az emlékezetes nemzetközi mérkőzést 1986. október 1-én rendezték meg a De Kuipban, méghozzá közel harmincezer néző jelenlétében. Elöljáróban még annyit, hogy a mieink nagyon közel voltak a hosszabbításhoz, hiszen a baranyai csapat a 85. percben kapta be a mindent eldöntő gólt.

feyenoord-pecsmunkas

A visszavágó mérkőzésre egyébként angol játékvezetői hármast küldött az európai szövetség. A trió vezetője bizonyos Hill Brian volt, akinek sípszavára indult a meccs. Az első játékrészben a hollandok voltak ugyan fölényben, ám a vendégeknek szintén adódtak lehetőségeik. Még egy les miatt meg nem adott gólra is futotta az együttes erejéből. Végül gólnélküli döntetlennel végződött az első félidő, vagyis összetettben megmaradt a pécsiek előnye.

Sajnos az első szakasz végén Brezniczky Sándor súlyosan megsérült, le is kellett cserélni a pihenő alatt. A váltás megbontotta a PMSC védelemének egységét, ami meg is látszott a folytatásban. A 68. percben ugyanis betaláltak a rotterdamiak. Egy védőkről lepattanó labdát Heus Ruud tizenhét méterről bombázott a hálóba, 1-0.

feyenoordhaarlem005-001

Ennek ellenére egészen a 85. percig élt a remény. Ekkor viszont René Hofman Simon Tahamata beadását hét méterről vágta Bodnár László kapujába. A hálóőr nem védhette a lövést, amivel a magyar együttes sorsa végérvényesen megpecsételődött, 2-0.

Az utólagos értékelések alapján kijelenthetjük, a nemzetközi mérce még magas volt a piros-fekete klubcsapatnak. Hiába számított hazai környezetben meghatározó alakulatnak Garami József mesteredző gárdája, ami Magyarországon elégnek tűnt, az külföldön kevésnek bizonyult. Mindenesetre ennyi év távlatából is elismerésreméltó, hogy kijutottak az UEFA Kupába az egykori jogelődök.


SC Feyenoord : Hiele – Van Herpen, Troost – Wijnstekers (Blinker, a szünetben), Molennar, Hoekstra, Been, Heus – Hofman (Barandse, a 86. percben), Elstrup, Tahamata. Vezetőedző: Rinus Israel.

PMSC: Bodnár – Kónya, Toma, Róth, Brezniczky (Bendes, a szünetben) – Megyeri, Lutz, Turi, Bérczy, Dobány (Lovász, a 75. percben) – Mészáros. Vezetőedző: Garami József.

Gólszerzők: Heus 1-0 (68.), Hofman 2-0 (85.).


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram