Boldog születésnapot, Gábor!

Pmfc-Bp._Honved_MK-010

Egykori bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes játékosunk, későbbi vezetőedzőnk ma ünnepli 54. születésnapját!

Egykori közönségkedvenc futballistánk – légiós karrierjét többször megszakítva – összesen 222 bajnokin viselte a pécsi piros-fekete mezt. A PMSC, illetve a PMFC mellett megfordult az RC Genk, a Honvéd, a Cannes, a Hapoel Kfar Saba, a Hapoel Petah Tikva, a Hapoeal Tel Aviv, a Hapoeal LeZion, a Güssing és a Barcs csapataiban. A válogatottban 21 fellépése során 1 gólt szerzett.

Aktív pályafutása után edzőnek állt. Előbb id. Dárdai Pálnak segített Barcson, majd vezetőedzőként ült a Kozármisleny, a PMFC U19, illetve kényszerűségből beugróként az újmecsekaljai felnőtt csapat padján is. Ezután visszatért Mislenybe, ahol komoly sikereket értek el: a 2011/12-es szezon végén ezüstérmet nyertek az NB II Nyugati-csoportban, majd a következő szezon telén is dobogós helyen adta át a gárdát, „visszaköltözött” ugyanis a Stadion utcába.

A nehéz helyzetben lévő piros-feketéket végül a 12. helyre kormányozta az NB I-ben, a következő évadban pedig egy látványos javulással a 7. helyre ért be a fiatal PMFC-vel a legmagasabb osztályban. Ám közben viszonya megromlott a tulajdonossal, így a padon Véber György váltotta őt 2014 nyarán. Márton Gábor egy kaposvári kitérő után 2015 nyarán tért vissza a pécsi kispadra.

Nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen a PMFC-t a Baranya megyei I. osztályból kellett visszajuttatnia magasabb vonalba. Irányításával az első akadályt sikerrel vette a csapat, hiszen a 2015/2016-os szezonban bajnoki címet és ezzel együtt feljutást ünnepelhettünk irányításával, majd két bajnoki évadban egyaránt ezüstrémes helyig vezette az NB III-ban a PMFC-t. Márton Gábor jelenleg az NB I-ben szereplő MOL Fehérvár FC vezetőedzője.

Márton Gábornak ezúton kívánunk boldog születésnapot!

OLVASTA MÁR?

Pmfc U17- Dvtk U17-008

Pécsett a fiatalok

A PMFC U17-es és U16-os labdarúgócsapata szombaton a Grosics Akadémia FK-t fogadja a bajnokság 18. fordulójában. U17-es bajnokság, II. osztály, 18. forduló 2017. március 11., ...