Nagyot hajrázva nyertünk a DEAC ellen!

NB II-es labdarúgócsapatunk fordulatos mérkőzésen aratott 2-1-es sikert a DEAC ellen a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában.

Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk az elmúlt hét fordulókban nyújtott szereplésének köszönhetően a 3. helyről fogadta zárt kapuk mögött a sereghajtó DEAC-ot a Merkantil bank Liga 18. fordulójában. Együttesünk a szerda esti nézők nélküli mérkőzésen már az első perctől kezdve nyomást helyezett a debreceniekre, ám ez helyzetekben sokáig nem igazán mutatkozott meg. Több hazai próbálkozást követően a 18. percben aztán Hegedűs szögletét Rácz fejelte közelről mellé. A 24. percben Hegedűsé volt az első igazán veszélyes kapura lövési kísérlet, ám támadónk 14-ről, kissé balról a hosszú felső felé lőtt. Öt perccel az első félidő vége előtt Kónya cselezte ki a jobb szélre kifutó Szabadost, középre gurított Barthához, de Belényesi a gólvonalról mentett, így gólnélküli döntetlennel ért véget az első játékrész a PMFC Stadionban.

A fordulást követően rögtön Geiger került helyzetbe, ám jobbal 15 méterről mellé gurított. Érezhetően nagy volt a nyomás a vendégeken, akik nem igazán tudtak helyzetbe se kerülni. Nem úgy, mint csapatunk, amely az 59. percben megszerezte a vezetést. Ekkor Futó baloldali beadását Preklet 3 méterről fejelte a Debrecen hálójába, 1-0. Örömünk megtörni látszott, hiszen a 88. minutumban egyenlíteni tudott a DEAC. Kertész kapott remek labdát a tizenhatosunkon belül, amit magabiztosan gurított el Helesfay mellett, 1-1. Csapatunk viszont ennek ellenére sem tört meg, sőt a 90. percben ismét visszavettük a vezetést, mégpedig Grabant révén. Ehhez persze kellettek Helesfay bravúrjai is, aki a 92. percben kétszer is óriásit védett, megtartva a 2-1-es végeredményt.


Merkantil Bank Liga, 18. forduló
Pécs, PMFC Stadion, zártkapus. Vezette: Káprály (Farkas, Kiss)
PMFC – DEAC 1-0 (0-0)
Gsz.: Preklet (59.)
Sárga lap: Rácz (38.), ill. Székely (40.)

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Katona L. – Óvári (Bohata, 75.), Futó, Bartha (Tölgyesi, 65.), Hegedűs (Grabant, 65.) – Kónya (Németh, 93.), Geiger (Batizi-Pócsi, 65.). Vezetőedző: Vas László.

DEAC: Szabados – Soltész, Belényesi, Papp, Orosz – Nikitscher, Spitzmüller (Urbin, 83.), Nagy (Katona Z., 91.) – Székely (Rezes, 83.), Burai, Damásdi (Kertész, 75.). Vezetőedző: Sándor Tamás.


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram