Döntetlent játszottunk a főpróbán

A Szentlőrinc elleni 1-1-es döntetlennel záruló edzőmeccsel véget ért NB II-es csapatunk téli felkészülése.

NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap délután a szintén a másodosztályú pontvadászat tavaszi szezonjára készülő Szentlőrinc ellen játszotta negyedik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését. A zárt kapus szigetvári találkozó első félidejében végig mezőnyfölényben játszottunk, több komoly lehetőség is adódott együttesünk előtt, míg végül Óvári góljával szereztük meg a vezetést a 38. percben. A fordulást követően mindkét edző több helyen változtatott kezdőjéhez képest. A küzdelmes második félidőben sikerült kiegyenlítenie a Szentlőrinc gárdájának, beállítva ezzel az 1-1-es végeredményt. Vas László vezette csapatunk számára ezzel véget ért a felkészülési időszak és legközelebb már tétmérkőzés alkalmával lép pályára. A január 31-én, vasárnap 18:30-kor a WKW ETO FC Győr vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában. A tavaszi szezonnyitó mérkőzésünket az M4 Sport élőben közvetíti.

Felkészülési mérkőzés
Szigetvár, zárt kapuk mögött
Szentlőrinc – PMFC 1-1 (0-1)
Gsz.: Turvund (70.), ill. Óvári (38.)

Szentlőrinc 1. félidő: Hajagos – Molnár, Dulló, Hesz, Nagy – Hleba, Cenaj – Harsányi, Törőcsik, Kovács – Matics. 2. félidő: Slakta – Czuczi, Újvárosi, Havas, Forgács – Nikics, Kapronczai – Bainszky, Kondor, Abdourazakou – Torvund (Mervó). Vezetőedző: Marián Sluka.

PMFC: Hermány – Sági, Króner, Preklet, Németh, Grabant, Óvári, Katona, Hegedűs, Kónya, Adamcsek. Cserék: Helesfay, Rácz, Gajág, Geiger, Bischoff, Tihanyi, Keresztes, Bohata, Szabó. Vezetőedző: Vas László.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram