Győrben rajtol a tavaszi szezonunk

A vasárnap 18:30-tól az M4 Sport által élőben közvetített zárt kapus mérkőzés kapcsán Vas László vezetőedzőnk mondta el várakozásait.

A 10. helyen telelő WKW ETO FC Győr vendégeként kezdi meg szereplését a tizenegy forduló óta veretlenül a második helyen álló PMFC a Merkantil Bank Liga 2020/2021-es bajnokságának tavaszi szezonjában. A két együttes sorozatban 92. egymás elleni bajnoki találkozójára vasárnap 18:30-kor kerül sor az ETO Parkban. A téli felkészülés végeztével NB II-es labdarúgócsapatunk vezetőedzőjét, Vas Lászlót kérdeztük a bajnoki rajtról, aki azt is elmondta, miben szeretne a csapattal fejlődést elérni az előttünk álló idény során.

– A megszokotthoz képest idén egy rövidebb, négyhetes felkészülés állt rendelkezésünkre, ami a játékosok számára optimális volt – kezdte Vas László. – Személy szerint eltudtam volna képzelni még egy kicsit hosszabb időszakot. A csapat hozzáállása abszolút rendben volt, az időjárás okozta folyamatos változások ellenére sikeresen elvégeztük az eltervezett munkát. Mint minden klub, úgy mi is sokszor kemény pályákon edzettünk, de igyekeztünk ezzel is megbirkózni és mindent egybevetve, bizakodva várom a Győr elleni bajnoki rajtot.

Vezetőedzőnk szerint az őszi 2-2-es meccshez képest a Győr és Pécs is előrébb lépett. Most vasárnap egy kiélezett, jó találkozóra számít, ahol egyik csapat sem tekinthető favoritnak, hiába mutat helyezésbeli különbséget a tabella. Vas László hozzátette, jó csapatnak tartja a győrieket, akik tele vannak rutinos, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező játékosokkal. Ennek fényében nem lesz egyszerű dolga a PMFC-nek, amelyre alapos küzdelem vár az M4 Sport és az m4sport.hu által élőben közvetített tavaszi nyitányon.

– Kőkeményen megdolgoztunk az őszi helyezésünkért, de nem élhetünk a múltból – hangsúlyozta Vas László. – Folyamatosan a holnapra figyelünk, hiszen céljaink vannak, amelyek érdekében elengedhetetlen a fejlődés. A csapat teljes mértékben egyben maradt, nem történt változás a keretben. Az előttünk álló időszakban főként játékban igyekszünk előrelépni, amellett, hogy a szurkolók által megszokott szervezettséget nem adjuk fel. Letettük ugyan a névjegyünket, ám szeretnénk a játékosokból még nagyobb sikeréhséget kihozni – zárta gondolatit trénerünk.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram