Együtt Supák Gergő gyógyulásáért!

Csodálatos összefogás árán 1.255.032 forint gyűlt össze a 7 éves Supák Gergő gyógyulásáért indított jótékonysági akciónkból.

A 7 esztendős Supák Gergőnél négy évvel ezelőtt diagnosztizálták a Neuralis Ceroid Lipofuscinosis (NCL) 7-es típusát. Ennek következtében Gergő képtelen önállóan járni, ülni, de még beszélni is. Terápiás gyógykezelései ugyan nagyon jó hatással vannak fejlődésére, azonban ezek mindennapi biztosítása komoly terhet jelent családja számára. Klubunk a kisfiú gyógyulásért jótékonysági árverést szervezett, egy a csapat által dedikált eredeti PMFC mérkőzésmezt, valamint Dibusz Dénes barcelonai BL-meccsen használt és általa dedikált kapuskesztyűjét bocsájtottunk licitre.

Amint arról már beszámoltunk, a mezre végül 200.000 forint ellenében Ruzsa Csaba tette a legmagasabb ajánlatot, míg a kapuskesztyű 150.000 forintért Kovács Tamásnál talált gazdára. Óriási örömünkre szolgált, hogy mindemellett rengeteg anyagi felajánlás érkezett szurkolóinktól is, míg a jó ügyet az ETO FC Győr, a Kazincbarcika SC, valamint a PMSC Öregfiúk Egyesülete is támogatta. Az adománygyűjtéshez a PMFC-nél házon belül szintén csatlakoztak, így az akció során összesen 1.255.032 forint gyűlt össze, melyet Gergő családja pénteken kapott meg klubunktól.

Mindenkinek, aki részt vett a liciten, vagy egyéb módon segítette, vagy fogja segíteni Gergő gyógyulását, ezúton is köszönetünket fejezzük ki!

Ha támogatni szeretnéd Gergő gyógyulását, hozzájárulnál a rehabilitációhoz, azt az alábbi számlaszámon teheted meg:

Supákné Gazdag Mónika
11991119-80634623-00000000 (Erste Bank)
Közlemény: Gergő gyógyulásáért

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram