Fordulatos meccsen győztük le a Szolnokot

Újoncként szezonbeli 16. bajnoki győzelmét aratta NB II-es labdarúgócsapatunk, amely 2-1-es sikert aratott a Szolnoki MÁV FC ellen.

Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk három nappal a BFC Siófok vendégeként elért 4-1-es vendéggyőzelme után a Szolnoki MÁV FC-t fogadja a Merkantil Bank Liga 31., hétközi fordulójában. A szerda esti hazai visszavágó hasonló küzdelmet hozott, ennek ellenére már az 5. percben megszereztük a vezetést. A szolnokiak közül Kónya buktatta Adamcseket a tizenhatoson belül, Németh játékvezető pedig egyből a büntetőpontra mutatott. A jogos tizenegyest maga a sértett végezte el, s nem is hibázott, Adamcsek magabiztosan a jobb alsóba lőtte a labdát, 1-0. Támadónk ezzel beérte a szintén 8 találatán járó Geigert a PMFC házi góllövőlistáján.

A jó iramú első félidőben többször is dolga akadt a vendégeknek, akik a 34. percben jutottak először helyzetig. Ekkor Novák ugratta ki remekül Csimazt, akit ziccerbe vezethette a labdát, de Króner parádésan utolértért és szerelni tudott, majd pedig Prokszin lövését Helesfay fogta meg középen. Ezt követően ismét csapatunk előtt adódtak lehetőségek. A 40. minutumban Hegedűs szerzett labdát a szolnoki kapu előterében, középre passzát Adamcsek lőtte rá, de Molnár-Farkas hatalmasat védett, majd a kipattanót követően Hegedűs ismételhetett, amit a vendégkapus újfent blokkolt. A 43. percben pedig Geiger lepte meg Molnár-Farkast, Adamcsekhez került a labda, de támadónk lapos lövése elment a kapu előtt.

Egygólos előnnyel folytathattuk a második félidőt, s a 49. percben közel álltunk az előny növeléséhez. Ekkor Grabant a balösszekötő helyéről egy cselt követően 19-ről a bal alsó sarok mellé lőtt. Kísérletet nem sokkal tévesztett célt. A 62. percben Preklet buktatta Novákot tizenhatosunkon belül, amiért Németh játékvezető 11-est ítélt a Szolnok javára. A Tisza-partiak támadója a jobbra vetődő Helesfay mellett a háló bal felébe rúgta a labdát, 1-1. A 67. minutumban érkezhetett volna a gyors válasz, pécsi szabadrúgást követően Preklet elé került a kipattanó labda, védőnk kissé balról, 14-ről a rövid felsőt vette célba, de Molnár-Farkas nagyot vetődve hárítani tudott.

A csattanó azonban az őszi odavágóhoz hasonlóan most sem maradt el. A 85. percben Katona középre felívelt oldalszabadrúgását Rácz csúsztatta tovább fejjelt, amivel a korábban csereként beálló Tihanyi lépett ki, aki 12 méterről Molnár-Farkas felett a háló bal felébe rúgta a játékszert. Támadónk szezonbeli első góljával beállította a 2-1-es végeredményt, itthon tartva a három pontot. NB II-es csapatunk újonc létére ezzel szezonbeli 16. bajnoki győzelmét aratta, megőrizve a tabellán elfoglalt 4. helyét. Vasárnap még nehezebb erőpróba vár a PMFC-re, amely április 11-én, 16:30-tól a 3. helyen álló Gyirmót FC Győr vendégeként lép pályára.

Merkantil Bank Liga, 31. forduló
Pécs, PMFC Stadion, zárt kapuk mögött. Vezeti: Németh Ádám (Aradi József, Kovács II. Gábor)
PMFC – Szolnoki MÁV FC 2-1 (1-0)
Gsz: Adamcsek (5. perc – 11-esből), Tihanyi (88.) ill. Novák Cs. (62. – 11-esből)

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Katona – Grabant (Németh, 88.), Futó, Bartha (Tölgyesi, 58.), Hegedűs (Kónya, 46.) – Geiger (Tihanyi, 58.), Adamcsek (Bajner, 66.). Vezetőedző: Vas László

Szolnoki MÁV FC: Molnár-Farkas – Szekszárdi (Irmes, 46.), Horgosi, Kovács, Tamás, Kotula – Rokszin (Bárdos, 72.), Kónya M., Tisza – Csirmaz, Novák. Vezetőedző: Csábi József.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram