Hursán György a harmadik nyári érkezőnk

A korábban Németországban légióskodó 24 éves középpályás a Békéscsaba 1912 Előre együttesétől szerződik hozzánk.

Klubunk a sikeres orvosi és fizikai vizsgálatok után mindenben megállapodott a felkészülést még a Békéscsaba 1912 Előre együttesével elkezdő Hursán Györggyel, így a lila-fehéreknél lejáró szerződésű nemzetközi tapasztalattal és utánpótlás-válogatott múlttal rendelkező 24 esztendős középpályás NB II-es labdarúgócsapatunkat erősíti a Merkantil Bank Liga 2021/2022-es szezonjában.

Hursán György 1997. február 5-én született Gyulán, utánpótlás szinten Békéscsabán kezdett el futballozni, ahol végigjárta a ranglétrát, miközben U13-tól U19-ig erősítette a korosztályos válogatottat. A védekező középpályásként és belső védőként is bevethető játékos 2015 elején a Puskás Akadémia U19-es csapatától került ki Németországba, ahol az 1860 München gárdájában légióskodott.

Hursán György a PMFC harmadik nyári érkezője

A 24 esztendős, több szempontból is rutinos Hursán György 2018-ban tért vissza Békés megyei nevelőegyesületébe, amelynek színeiben nem kevesebb, mint 69 másodosztályú találkozón lépett pályára és összesen 9 NB II-es gól fűződött a nevéhez. A jobblábas labdarúgó emellett a Magyar Kupában 9 találkozón erősítette a békéscsabaiakat, s ezek során 2 találatot szerzett.

– Az előző szezonban játszottam itt a Békéscsabával, nehéz dolgunk volt a friss feljutó Pécs ellen. Nagyon szimpatikussá vált a PMFC, amely jó focit játszik és megtetszett az a hangulat is, amelyet a szurkolók teremtenek a hazai bajnoki meccseken. Vas László személye, filozófiája meggyőzött a váltásról. Célom, hogy segítsem a csapatot és jó szezont fussunk – nyilatkozta Hursán György.

Harmadik nyári igazolásunkkal kapcsolatban Kulcsár Árpád, a PMFC sportszakmai igazgatója a következőket mondta:

– Hursán György nem véletlenül fordult meg korábban az 1860 Münchenben. Érkezésével a tengelyjátékunk erősödik, hiszen egészen a belső védő pozíciótól a támadó középpályás szerepéig mindenhol bevethető. A szakmai stáb feladata lesz eldönteni, milyen szerepet szánnak neki. Bízom benne, hogy oszlopos tagjává válik a csapatnak és elkísér minket a távlati céljainkig – fogalmazott Kulcsár Árpád.

Névjegy: Hursán György
Születésnap: 1997.02.05.
Születési hely: Gyula
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Középpályás
Magasság: 186 cm
Testsúly: 84 kg
Előző klubja: Békéscsaba 1912 Előre

Hursán Györgynek sok sikert kívánunk piros-feketében!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram