Pontot szereztünk a Tisza-partiak ellen

Az őszi odavágót követően hazai pályán is döntetlent játszottunk az élmezőnyhöz tartozó Szeged ellen.

NB II-es labdarúgócsapatunk a 2021/22-es bajnoki szezon utolsó előtti hazai mérkőzésének alkalmából a dobogós helyezésre hajtó, s matematikailag még az NB I-es feljutásra is esélyes Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadta a Merkantil Bank Liga 36. játéknapján. A nagymúltra visszatekintő bajnoki találkozón a szakmai stáb nem számíthatott a korábban ujjtörést szenvedő Helesfay, valamint a továbbra is sérüléssel bajlódó Preklet, Króner, illetve Kónya játékára sem. Ellenfelünk keretében a több élvonalbeli múltú játékos szerepelt, valamint egykori pécsi nevelés, így a Portugáliát is megjárt Csoboth, valamint Kővári.

A vasárnapi találkozón a fehér mezes vendégek indították útjára a labdát, akik némi riadalmat okoztak az első percekben. A 6. minutumban aztán Hegedűst lökte vállal egy Tisza-parti védő a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem látta szabálytalannak az esetet. A 8. percben közel álltunk a vezetést megszerzéséhez. Egy jobb oldali szöglet a hosszú oldalon Adamcseket találta meg, akinek kapáslövése nem talált kaput, így lett viszont igazán veszélyes, a jobb oldalon Katona csapott le rá, magas centerezését viszont Bíró nem érte el. A 13. percben Grabant labdaszerzéséből Bíró lőhetett, de Pajovic szorításában a bal kapufa mellé talált.

Ahogy a játékra, úgy a PMFC Stadionban uralkodó hangulatra sem lehetett panasz, mindkét csapat szurkolótábora kitett magáért. A 21. percben Hegedűs maradt lent a gyepen a Kővárival történt ütközést követően. Szélsőnk az ápolás után visszatért ugyan a pályára, de nem tudta vállalni a játékot, így kényszerű okokból cserét hajtottunk végre, s helyette Svedyuk folytatta. A 29. percben Futó bedobását Dávid csúsztatta fejjel kapura, ám Molnár-Farkas kilépve a gólvonalról letudta húzni a játékszert. A 31. percben a Bíró ellen elkövetett szabálytalanságért jobbról végezhettünk szabadrúgást, Rácz fejese azonban mellé szállt.

A 33. minutumban ismét nagy helyzetünk adódott. Futó jobb oldali szabadrúgását Bíró vette le az ötösön, majd a kavarodásban végül Dávid tüzelt, Molnár-Farkas viszont óriási bravúrral védett a gólvonalon. A 37. percben a szegediek végezhettek szabadrúgást 19-ről, kissé balról, Horváth lapos labdáját azonban Bukrán könnyedén felszedte. A 40. percben Csoboth tört be balról a tizenhatosunkra, életerős lövése azonban a jobb kapufáról csattant kifelé. A 42. percben aztán Adamcsek löketét blokkolták a védők a szegedi kapu torkában, majd pedig Rácz ismétlését tolta ki bravúrosan szögletre a vizitálók hálóőre.

A félidő hajrájában Kóródit ugratták ki, aki kapura is tört, lövését viszont Bukrán védte, így ezzel a momentummal zárult a félidő, 0-0. A szünetben két helyen változtattunk Dávid és Grabant helyett Zsemlye és Geiger folytatta. A 49. percben ismét a vendégek előtt adódott lehetőség, Kővári húzta vissza a labdát, kissé jobbról leadott közeli löketét azonban kapusunk hárítani tudta. Az 55. percben balról, a tizenhatos oldalvonalának közeléből rúghatott szabadrúgást a Szeged, Simon bal felsőbe tartó labdáját Bukrán nagyot nyújtózva szögletre tolta ki. A sarokrúgásból ismét veszélyeztettek a szegediek, de a jobb kapufa velünk volt.

Ezt követően ismét cseréltünk, Bíró helyett Tihanyi lépett pályára, aki közel volt ahhoz, hogy első labdaérintésből betaláljon, ám az oldalszabadrúgásból beívelt labda magas volt támadónk számára. Továbbra is nyílt maradt az izgalmas és eseménydús találkozó. Hiába sikerült szép támadásokat vezetni, a befejezésekbe hiba csúszott. A 69. percben Adamcsek jobbról elvégzett szöglete veszélyesen tekeredett a kapu elé, ahol több piros mezes játékosunk is várta a labdát, ám kimaradt az ígéretes helyzet. A 70. percben Tihanyi tűnt el gyanús körülmények között a vendégek tizenhatosának előterében, Bana játékvezető azonban ezt az esetet sem fújta le.

A 74. percben beszorítottuk a vendégeket, végül Futó lövése egy fehér mezesen váltott irányt.Az utolsó negyed órába lépve a korábban becserélt Gréczi robogott el egy indítással a jobb oldalon, ám lövését Bukrán bravúrral védte. A 82. percben Zsemlye lőtte rá a labdát 18-ról, ami a bal alsóba tartó játékszer azonban szögletre gurult egy közbelépő szegedi lábról. A sarokrúgást követően ismét középpályásuk került jó helyzetbe, ám kísérletet a vendégek kapuja felett szállt el. A mérkőzés rendes játékidejének letelte után három perce volt még a mérkőzés feleknek a gólszerzésre, a 91. minutumban Rácz fejesét fogta meg Molnár-Farkas.

Kicsivel utána Nikitscher távoli lövése szállt fölé, majd Tihanyi gólba tartó kísérletét állították meg a védők. Így az őszi 1-1-es odavágó után itthon 0-0-s döntetlent játszottunk a Szegeddel. Együttesünk pontszerzésével, valamint a többi mérkőzés végkimenetelét tekintve maradt a dobogó 11. helyén.  Az idényből még két forduló van hátra, május 15-én a bennmaradásért küzdő Dorogi FC otthonába látogatunk, míg a szezont május 22-én hazai pályán zárjuk, méghozzá a Tiszakécskei LC ellen. Várjuk legközelebb is szurkolóinkat, főleg, hogy a kécskei bajnoki előtt felvezetőként a PMSC Öregfiúk és Magyar Öregfiúk Válogatott játszik gálameccset.

Merkantil Bank Liga, 36. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1200 néző. Vezette: Bana (Aradi, Kiss)
PMFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0 (0-0)

PMFC: Bukrán – Sági, Dávid (Zsemlye, 46.), Rácz, Katona – Grabant (Geiger, 46.), Nikitscher, Futó, Hegedűs (Svedyuk, 26.) – Bíró (Tihanyi, 57.), Adamcsek. Vezetőedző: Vas László.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Pejovic, Kővári – Simon (Farkas, 82.), Kovács – Gajdos (Gréczi, 67.), Horváth, Csoboth Dobos, 87.) – Kóródi (Haruna, 87.). Megbízott szakvezető: Andorka Péter.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram