Vas László távozik klubunktól

A szakember 2018 októbere óta irányította vezetőedzőként felnőtt labdarúgócsapatunkat, akinek a most lejáró szerződését a vezetőség nem hosszabbítja meg.

Első megbízatása a 2018/19-es őszi idény utolsó hat mérkőzésére szólt, míg a teljes szezon végére a vezetésével elért 11. hellyel a csapatnak sikerült megőriznie a tagságát az osztályban.

A 2019/20-as évadban 15 győzelem, 3 döntetlen és csupán 1 vereséggel a PMFC a harmadosztályú pontvadászat élén állt, amikor a járványhelyzet miatt félbeszakadt a bajnokság. Bár végül nem hirdettek aranyérmest, feljutottunk a másodosztályba.

A 2020/21-es idényben újonc létünkre az NB II-es tagság megőrzése volt a fő cél, amelyet bőven túlteljesített a Vas László edzette PMFC felnőtt csapata, hiszen minden várakozást felülmúlva negyedikként zártunk. A nemrég befejeződött 2021/22-es idényünket pedig a 11. pozícióban végeztük.

Vas Lászlónak szívből köszönjük az elmúlt években végzett munkáját, további pályafutáshoz pedig nagyon sok sikert kívánunk! Az új vezetőedző személyét a PMFC vezetősége hamarosan a saját felületein fogja megnevezni.

Vas László: – Mindenekelőtt szeretném megköszönni a PMFC vezetőségének a bizalmat! Az elmúlt közel négy év alatt próbáltam minden tudásommal meghálálni a lehetőséget, és a kitűzött szakmai elvárásokat teljesíteni. A tavalyi, szezonvégi negyedik helyezésünk azt mutatta, hogy ezt időnként sikerült túlszárnyalnunk is. Anno a székfoglalómkor egyik fő célomként hangzott el, hogy a nézőket közös és kemény munkával visszacsalogassuk a stadionba, mert a futball nélkülük semmit sem ér. Örömömre szolgált, hogy időnként akár 4-5000 ezer ember is szurkolt a stadionunkban a pécsi színekért. Nagy eredménynek tartom azt is, hogy megyei és NB III-as játékosokkal lépésről lépésre fejlődtünk, osztályt tudtunk váltani, és meghatározó csapata lettünk az NB II-nek. Fontosnak tartottam emellett a helyi kötődésű fiatalok tudatos beépítését. Külön kiemelném a stábom munkáját is, valamint a klubban a pécsi labdarúgásért dolgozó valamennyi ember segítségét. Szívből kívánom a PMFC-nek, és népes szurkolótáborának, hogy mihamarabb az őket megillető helyére kerüljenek vissza. Ehhez kívánok a továbbiakban sok sikert a klubnak. Hajrá, Munkás!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram