Terbe Botond piros-feketében folytatja

A több poszton is bevethető, korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgót a Vasas FC-től igazoltuk le.

Negyedik nyári igazolásunk 2000. április 19-én született Kecskeméten. Terbe Botond 5 évesen az SC Hírös-Épben kezdett el ismerkedni a labdarúgással, majd 11 esztendős korában lépett tovább a Kecskeméti TE együtteséhez. A korosztályos csapatokat végig járta a lila-fehéreknél, miközben folyamatosan tagja volt a magyar utánpótlás-válogatottaknak is.

Kecskeméten fiatal kora ellenére alapembernek számított a megye I-ben és a feljutást követően az NB III-ban. Tehetségére a fővárosban is szemet vetettek, 19 évesen a Vasas FC igazolta le, ahol 43 bajnokin szerepelt az NB II-ben. Kétszer bronzérmes helyen zárt az angyalföldiekkel, míg legutóbbi szezonjában tagja volt az élvonalba feljutó bajnokcsapatnak.

Terbe Botond a PMFC negyedik nyári érkezője

A pályán harcos, kemény és nagy munkabírású labdarúgó leigazolásának köszönhetően tovább erősödik a 2022/23-as szezonra készülő NB II-es labdarúgócsapatunk kerete. A 22 éves Terbe Botond ráadásul több poszton is bevethető, sokáig középpályásként játszott, míg az elmúlt három idény során XIII. kerületieknél a védelem jobb oldalán számítottak rá.

– A több játéklehetőség érdekében körvonalazódott a fejemben a váltás, így nagyon örültem a PMFC megkeresésének – nyilatkozta Terbe Botond. – Egy nagy múltú klubhoz jöttem, egy olyan városba, ahol szeretik a labdarúgást. A jobbhátvéd poszt igazán hozzám nőtt, ám bárhol is számítanak rám, ott szeretnék a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.

Terbe Botondot szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Terbe Botond
Születésnap: 2000.04.19.
Születési hely: Kecskemét
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Hátvéd
Magasság: 173 cm
Testsúly: 68 kg
Előző klubja: Vasas FC

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram