Fiatal középhátvédet szerződtettünk

A 23 esztendős Takács Zsombor NB II-es labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását.

Hetedik nyári érkezőnk 1999. február 22-én született Budapesten. Takács Zsombor egészen fiatalon a Ferencvárosban kezdett futballozni, majd a Dalnoki Akadémián, az MTK-nál, Felcsúton és a Vasas Kubala Akadémia korosztályos együtteseiben pallérozódott, miközben több ízben szerepelt az U19-es nemzeti együttesben.

A 187 centi magas középhátvéd 2017-ben igazolt az FTC-hez, tagja volt a zöld-fehérek felnőtt együttesének, míg 2019-ben győztes meccsen kezdőként pályára lépve mutatkozott be az élvonalban, valamint játszott a Magyar Kupában is. További fejlődése érdekében kölcsönbe került a Soroksár SC-hez, ahol 36 NB II-es mérkőzésen játszva szerzett bajnoki rutint.

Takács Zsombor a PMFC hetedik nyári érkezője

Az idén 23. életévét betöltő Takács Zsombor a 2021/22-es idényben a BVSC-Zugló együttesében játszott. Az NB III Nyugati-csoportjában szereplő fővárosi gárdában alapembernek számított, 34 találkozón védő létére 2 gólt szerzett. Csapatával sokáig esélyesek voltak a feljutásra, ám végül a Mosonmagyaróvár előnyét nem tudták behozni.

– Fejlődésem szempontjából mindenképpen az NB II-ben kívántam folytatni, ekkor jött a PMFC megkeresése és nagy örömömre sikerült megállapodnunk. Bízom benne, hogy segíteni tudom a csapatot és idővel a védelem meghatározó tagjává tudok válni. Tetszik a vezetőedzőnk elképzelése, szeretném megállni a helyem – mondta újdonsült hátvédünk.

Takács Zsombort szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Takács Zsombor
Születésnap: 1999. 02. 22.
Születési hely: Budapest
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Hátvéd
Magasság: 187 cm
Testsúly: 85 kg
Előző klubja: BVSC-Zugló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram