U19: Gólzáporos diadal Felcsúton

Az előző hétvégén újabb bajnoki fordulót rendeztek az utánpótlásban, amely során több korosztályos együttesünk is nagyszerű sikert aratott. Az U19-esek óriási csatában szerezték meg szezonbeli első győzelmüket, az U17-esek emberhátrányuk ellenére szereztek értékes pontot idegenben. Az U16-osoknak nem jött ki a lépés, ellenben az U14-esek harmadik bajnoki meccsüket is megnyerték, az U13-asok és az U12-esek pedig gólzáport rendeztek. Leány együtteseink közül az U17-esek kétgólos hátrányból hozták döntetlenre bajnoki találkozójukat.

U19-es bajnokság, Kiemelt-csoport, 3. forduló
Puskás Akadémia FC – PMFC 3-4 (1-1)
Pécsi gólszerző: Vas Bence (2.), Grósz Benjámin (53.), Nagy Dávid (61.), Bachesz Edvin (95.)
Edző: Jásper Péter

– Kilencven percig kézben tartottuk a meccset, majd a hosszabbításban borult minden. Vannak együttesek, amelyek ilyenkor összetörnek, viszont mi bebizonyítottuk, hogy erősek vagyunk, felálltunk a padlóról és értékes három pontot szereztünk. A győzelmünket, a felkészülés alatt megsérülő Schuszter Robinnak ajánljuk! Reméljük, gyorsan felépül és mielőbb visszatér közénk – értékelt Jásper Péter, edző.

U17-es bajnokság, Alap-csoport, 3. forduló
UTE – PMFC 1-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Gáspár Marcell (4.)
Edző: Koleszár Viktor

– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, megérdemeltünk vezettünk. Az első félidőben sikerült az akaratunkat rákényszeríteni az ellenfélre. A második félidő már kiegyenlített játékot hozott. Létszámhátrányban is volt lehetőségünk a győzelemre, de ezúttal a végjátékban nem voltunk pontosak. Értékes pontot szereztünk. Gratulálok a csapatnak! – értékelt Koleszár Viktor, edző.

U16-os bajnokság, Kiemelt-csoport, 3. forduló
Puskás Akadémia FC – PMFC 6-2 (3-1)
Pécsi gólszerző: Vétek Bence (10.), Jásper Botond (52.)
Edző: Kósa Sándor

– Jól kezdtük a mérkőzést, komoly zavart okoztunk előre védekezésünkkel ellenfelünknél. Korán vezetést szereztünk, de támadás építéseinkben sok volt a pontatlanság, amikből ellenfelünk veszélyes kontrákat vezetett. Nehezen birkóztunk meg a gyors támadóikkal, akik mélységi indulásaikkal komoly zavart okoztak. Szép gólokat szereztek, kétszer is átemelték kapusunk felett a labdát. Az utolsó húsz percre kiegyenesedtünk, stabilabb lett védekezésünk. Sokat kell dolgoznunk, hogy fel tudjuk venni a versenyt az ilyen csapatok ellen, de ha visszatérnek betegeink, sérültjeink, és a srácok továbbra is olyan intenzíven edzenek, mint eddig, akkor biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – értékelt Kósa Sándor, edző.

U14-es bajnokság, Alap-csoport, 3. forduló
PMFC – MOL Fehérvár FC 7-1 (3-1)
Pécsi gólszerző: Csonka Zoltán (1.), Tímár Dávid (12., 36., 49., 67.), Zentai Ármin (64.), Tóth Miklós (73.)
Edző: Princz Gilbert

– A harmadik bajnoki mérkőzésünket is sikeresen zártuk. Rendkívül pozitív, amit a gyerekektől visszaláttunk a találkozón játékban és hozzáállásban. Gratulálok mindenkinek az eredményhez! Hajrá, Pécs! – értékelt Princz Gilbert, edző.

U13-as bajnokság, Dél-Nyugat, 3. forduló
PMFC – Felcsút SE 9-2 (0-0)
Pécsi gólszerző: Kocsis Dávid (18., 21., 38., 43.), Kincses Benett (23., 66.), Szabó Olivér (53.), Andruskó Adrián (58., 64.)
Edző: Szabó Dávid

– Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de a kapu előtt sok volt a pontatlanság! Összességében az első húsz percet leszámítva jól játszott a csapat! Gratulálok a fiúknak! – értékelt Szabó Dávid, edző.

U12-es bajnokság, Dél-Nyugat, 3. forduló
PMFC – Felcsút SE 12-2 (0-0)
Pécsi gólszerző: Udvarácz András (9.), Dobó Bence (11., 46.), Nóránt Máté (24., 74., 79.), Juhász Levente (30., 35.), Lauer Olivér (40., 72.). Hegedűs Dávid (59.), Marosvölgyi Barna (80.)
Edző: Lóth József

– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, folyamatos nyomás alá helyeztük az ellenfelet, amit nagyon jó helyzetkihasználás követett. A srácokat dicséret illeti a végig maximális és fegyelmezett hozzá állásuk miatt – értékelt Lóth József, edző.

Leány U19-es bajnokság, 5. forduló
PMFC – MTK Budapest 0-2 (0-1)
Edző: Erdős Zoltán

– Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk. Igyekeztünk kezdeményezően fellépni az MTK ellen, ami a mérkőzés nagy részében sikerült is. A sok pontatlanság miatt gólig nem jutottunk el, viszont a jövőre tekintve sok pozitívumot láttam a mérkőzésen. Az eredmény ellenére gratulálok a csapatnak! – értékelt Erdős Zoltán, edző.

Leány U17-es bajnokság, 5. forduló
MTK Budapest – PMFC 2-2 (1-0)
Pécsi gólszerző: Brenner Petra (68.), Kőmíves Amira (84.)
Edző: Bolboaca Augustin

– Óriási bravúr értek el a lányok, hatalmas akarattal és önbizalommal az utolsó harminc percben szó szerint felőröltük ellenfelünket és ledolgoztuk kétgólos hátrányunkat. Gratulálok mindenkinek, sérültjeinknek mihamarabb várjunk vissza – értékelt Bolboaca Augustin, edző.

Leány U15-ös bajnokság, 5. forduló
MTK Budapest – PMFC 4-0 (4-0)
Edző: Bolboaca Sergiu

– Jól játszottunk, voltak szép támadásaink, mindent megtettünk a gólért, de sajnos többnyire rossz döntéseket hoztunk az utolsó passzoknál – értékelt Bolboaca Sergiu, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram