II. PMFC Leány Nemzetközi Torna

Öt nemzet, összesen nyolc csapatának részvételével zajlik majd női akadémiánk U15-ös tornája.

Női labdarúgó akadémiánk a nyári, négy csapatos U17-es nemzetközi torna után emelve a szintet egy még rangosabb, ezúttal az U15-ös korosztálynak szóló leány focitornát rendez december 10-11-én az id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpontban.

– A nyári U17-es torna sikerét követően szerettünk volna szintet lépni, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy ezúttal már egy nyolc csapatos, kétnapos tornát rendezünk, ahol öt nemzet is képviselteti magát – fogalmazott Arató Zsombor, a PMFC leány szakosztályvezetője. – Ahogy eddig is, a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy az akadémiánkon pallérozódó tehetségeink ne csak a hazai pontvadászatban gyűjtsenek tapasztaltatokat, hanem nemzetközi mezőnyben is megmérettethessék magukat, így nekik is lesz összehasonlítási alapjuk, illetve mi is felmérhetjük, hol tartunk. Bízunk benne, hogy a torna lehetőséget biztosít nemzetközi kapcsolataink ápolására, valamint a jövőben tovább bővül partnercsapataink száma.

A PMFC korosztályos csapatán kívül Magyarországot a Ferencvárosi TC képviseli, Romániából az U Olimpia Cluj és a Poli Timisoara, Szlovákiából a ŠK Slovan Bratislava és az FC Spartak Trnava, Szerbiából a ZFK Vojvodina, Horvátországból pedig a ZNK Osijek csapata érkezik a műfüves tornára. A csoportmeccsek 10-én 10:00 órától egészen 20:00-ig zajlanak, a helyosztók pedig 11-én 9:00 órakor kezdődnek. A torna döntője 11-én, vasárnap 16:00 órakor veszi kezdetét.

Hajrá, Pécs!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram