Tóth Attila: „A foci az életem”

Made in PMFC-interjú: Játékosként megjárta Ausztriát és Görögországot, futsalban volt válogatott és NB I-es gólkirály is. Majd’ egy évtizede vágott bele a sportvezetői munkába, és bár a civil életben is otthonosan mozog, mégis a foci az igazi közege. Tóth Attilával, a PMFC sportigazgatójával beszélgettünk.

Tavaly nyáron tudta meg a közvélemény, hogy ön lesz a PMFC új sportigazgatója. Hogyan keveredett Pécsre?

Szegedi vagyok, ott is kezdtem el focizni, 18 évesen a szülővárosomban debütáltam a NB II-ben. Fiatalon nem foglalkoztatott, hogy egyszer majd sportvezető legyek, a pályafutásom végéhez közeledve már azért ott motoszkált bennem a gondolat. Utolsó éveimben Szegeden az utánpótlásban be is segítettem edzőként. Aztán 2014-ben kerültem a Vasas Kubala Akadémiára, ahol előbb játékosmegfigyelő, majd vezető scout, később pedig az akadémia sportigazgatója lettem. Eközben Siófokon is sportigazgatóként segítettem az egyesület munkáját. A Honvédnál 2018-tól szakmai vezetőként az utánpótlásban dolgoztam, de családi okok miatt 2020-ban visszaköltöztem Szegedre, és a civil életben folytattam a tevékenységemet. A futballtól nem szakadtam el, majd tavaly nyár elején keresett meg a PMFC tulajdonosi köre.

Azt mondta, belekóstolt a futsalba, de azért ennél többről van szó, hiszen a válogatottban is pályára lépett, sőt, a hazai élvonalban gólkirály is volt. Az fel sem merült, hogy a játék után a futsalban marad?

Őszintén szólva nem. Imádtam futsalozni, és szerintem a sportág remek alapokat ad a nagypályás focihoz, de azért mégiscsak az utóbbi az igazi.

Egyértelmű volt, hogy igent mond a pécsi felkérésre?

Maradjunk annyiban, hogy kellett egy kicsit gondolkodnom rajta, hiszen ahogyan mondtam, a civil munkám is fontos volt számomra. Szerencsére abban is remek társak segítik a munkámat, a foci pedig – akárhogy is nézzük – az életem. Szóval, végül bele kellett vágnom.

Nem bánta meg?

Dehogy! A csapat és az azt körülvevő miliő nagyon tetszik. Először azért hívtak a PMFC-hez, hogy segítsek a fiatal játékosok feltérképezésében. Aztán tavaly változások történtek a klubvezetésben, és akkor kaptam a felkérést, hogy legyek sportigazgató. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már a nyáron is fontos szerepem volt a keret kialakításában, ilyen értelemben nem sok minden változott azóta. Szerencsére remek team vesz körül.

Ki határozza meg, hogy kiket szerződtet a klub?

Ez mindig egy közös munka, szorosan együttműködve a szakmai stábbal, így természetesen a vezetőedzővel, Weitner Ádámmal, és adott esetben a tulajdonossal is, viszont a felelősség főként az enyém.

A téli igazolásokkal elégedett? Sikerült megszerezni minden kiszemelt játékost?

A cél az volt, hogy magunkhoz képest erősödjünk, ami szerintem sikerült. Azt azért elárulhatom, hogy volt olyan kiszemeltünk, aki nemet mondott, de ez nem baj, illetve volt, akit végül bizonyos okok miatt mi nem szerettünk volna leigazolni, de ez így természetes. Meg kell néznünk az okokat, és a következő átigazolási időszakokban tanulnunk kell ezekből. Megítélésünk szerint, akik viszont idekerültek, azok remekül illeszkednek az öltözői közegbe. Nekünk ugyanis nem csak a kiszemelt futballtudása a fontos, hanem az is, hogy emberileg megvannak-e a megfelelő kvalitásai.

Tavasszal mit vár a csapattól?

Ha az előbb azt mondtam, erősödtünk, akkor úgy gondolom, nem engedhetjük meg, hogy kicsi célokat tűzzünk ki magunk elé. Nagyon büszkék vagyunk a jelenlegi helyezésünkre, de továbbra is hosszú távban gondolkodunk, és lépésről lépésre szeretnénk haladni.

Interjúnk a Made in PMFC 3. évfolyamának 11. számában jelent meg, a teljes újságot ITT olvashatja el.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram