Közelebb voltunk a győzelemhez

NB II-es csapatunk Svedyuk bombagóljával 1-1-es döntetlenre végzett Szombathelyen.

NB II-es labdarúgócsapatunk a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Szombathelyi Haladás otthonába látogatott. Vezetőedzőnk egy helyen változtatott az előző Győr elleni kezdőnkhöz képest, ezúttal Kártik helyett Harsányi kapott lehetőséget a középpálya jobb oldalán. Weitner Ádám vezette együttesünk a Helesfay – Svedyuk, Rácz, Pejovics, Katona – Kesztyűs, Krausz – Gera, Kocsis, Harsányi – Tóth-Gábor összeállításban lépett pályára vasárnap délután a Haladás Sportkomplexumban. Szeles továbbra is sérülés miatt nem állt a szakmai stáb rendelkezésére.

Kellemes tavaszias időben kezdődött a mérkőzés, ráadásul a hangulatra sem lehetett panasz, szurkolóink szép számban kísérték el a csapatunkat Szombathelyre. Ilyen biztatás mellett a játék is jobban ment. Kezdeményezően léptünk fel Michal Hipp együttese ellen. Az első gólszerzési lehetőségünk a 11. percben adódott, ekkor Gera középről, 17-ről lőtte rá jobbal a labdát, amit Verpecznek kellett a keresztléc fölé tolnia. A 14. percben a zöld-fehérek veszélyeztettek, Doktorics balról erősen belőtt labdáját Helesfay szedte fel az ötösön belül Borvető elől.

A 24. percben ismét előttünk adódott lehetőség, Harsányi baloldali szabadrúgását egy védő szabadította fel, majd az ismétlésből Tóth-Gábor csúsztatta meg fejjel a labdát, ami a keresztlécről pattant a gólvonal mögé, ám a partjelző már előtte beintette a lest, így érvénytelen volt a gólunk. A 30. percben Gera lapos lövésébe Tóth-Gábor továbbította közelről, próbálkozása alig valamivel gurult el a jobb alsó mellett. A 38. percben Kocsis távoli szabadrúgást a hazaiak hálóőrének kellett lehúznia le. Helyzeteink és meddő mezőnyfölényünk ellenére nem született találat az első félidőben.

A térfélcserét követően változatlan összeállításban folyattuk a találkozót. Az 54. percben Helesfaynak kellett nagyot védenie, az előző fordulóban jubiláló kapusunk látványosan vetődve ütötte ki Borvető kapáslövését. Az 59. percben egy buktatás miatt szinte a tizenhatosunk vonaláról végezhettek szabadrúgást a hazaiak, Simut kissé balról leadott tekerése azonban elszállt a bal kapufánk mellett. A 60. percben Borvető, majd Rácz lövése is levágódott a védőkről, míg a jobb oldalon érkező Simut igazítás nélkül, 11 méterről a jobb felső sarokba bombázott, 1-0.

Nem sokkal ezután azonban egy hatalmas és egyben védhetetlen bombagóllal egyenlítettünk. A 65. percben egy bal oldali beadást Verpecz öklözött ki, a labdára a középen érkező Svedyuk csapott le, aki 22 méterről egyből, ballal a bal felső sarokba lőtt, 1-1. Huszonhat esztendős védőnk egyúttal első bajnoki gólját szerezte meg a PMFC színeiben. A 83. percben a korábban csereként pályára lépő Major fejelte fölé Kesztyűs szögletét. A 87. minutumban Szabó bal oldali szabadrúgása az oldalhálóban kötött ki, egy perccel később Gera ziccerét, majd Majos lövését védte ki Verpecz.

A találkozó utolsó percében is eldönthettük volna a meccset, Kesztyűs szögeltére a kapu előtt több piros mezes is érkezett, ám nem sikerült a kapuba juttatni a labdát. Végül nem született újabb gól a mérkőzésen, így hátrányból egyenlítetve 1-1-es döntetlenre végeztünk a Szombathelyi Haladás vendégeként. Folytatás a válogatott szünetet követően április 2-án, vasárnap hazai pályán a BFC Siófok ellen a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában.

Merkantil Bank Liga, 28. forduló
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 928 néző. Vezette: Móri (Becséri, Bertalan)
Szombathelyi Haladás – PMFC 1-1 (0-0)
Gsz.: Simut (60.), ill. Svedyuk (65.)

Szombathelyi Haladás: Verpecz – Nyíri (Horváth, 82.), Zvekanov, Devecseri, Németh – Simut, Csilus, Rácz, Doktorics (Csernik, 66.) – Borvető, Molnár (Tóth, 75.). Vezetőedző: Michal Hipp.

PMFC: Helesfay – Svedyuk, Rácz, Pejovics, Katona – Kesztyűs, Krausz – Gera, Kocsis, Harsányi (Major, 68.) – Tóth-Gábor (Szabó, 68.). Vezetőedző: Weitner Ádám.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram