Erős csapat érkezik szombaton

Márton Gábor szerint a mezőny egyik, ha nem a legerősebb együttese jön Pécsre augusztus 27-én. Csütörtökön már beszámoltunk róla, hogy vezetőedzőnk először egy Szigetszentmiklós elleni találkozón ülhetett a padon. Most arról faggattuk, mire számíthatunk hétvégi ellenfelünktől.

– Eszedbe jutott a szombati meccsre készülve az a bizonyos 2009-es SzTK elleni NB II-es bajnoki?

– Igen, bár semmiképpen sem felhőtlen az emlék, hiszem az egy teljesen más szituáció volt, mint a mostani. Jelenleg ugyanis egy ajánlatra rábólintva, önszántamból vagyok a PMFC vezetőedzője. Akkor felkértek, de nem vállaltam, a módszereket pedig, ahogyan végül rám erőltették, most inkább nem ismertetném. Ami a mérkőzést illeti, jól kezdtünk, aztán gyakorlatilag elfogytunk. Ami a körülményeket illeti, kaptunk egy keretet, volt egy hetünk a felkészülésre, ráadásul az alapcsapat fele sérült volt. Ha jól emlékszem, az U19-ből kellett felhoznom játékosokat, hogy meglegyünk arra a két meccsre. Bízom benne, hogy ez a bajnoki most teljesen más lesz.

Pmfc-011

– Láttad már idén játszani szombati ellenfelünket. Milyen összecsapásra lehet számítani?

– Úgy gondolom, egy remek mérkőzés várható, hiszen egy jó csapatról van szó. Véleményem szerint a mezőny egyik, ha nem a legerősebbjéről. Igaz, az összes együttest még nem láttam személyesen, de azért elég sokat volt alkalmam megtekinteni az ellenfelek közül, információnk pedig mindenkiről van. A szigetszentmiklósiak próbálnak futballozni, jól és sokat passzolnak, vannak gyors játékosaik, tehát egy kiválóan összerakott gárdának tartom őket.

– A szurkolók jól jöhetnek ki ebből? Látványos mérkőzésre lehet számítani?

– Bízom benne, bár úgy gondolom, amióta én irányítom az első csapatot, a mi szurkolóinknak nem nagyon kellett csalatkozniuk. Nálam mindig is elsődleges szempont volt, hogy próbáljuk meg a közönséget szórakoztatni, hiszen erről szól a foci. Nálunk sokkal nagyobb játékosokból álló együtteseknek sem mindig sikerül ez, így természetesen nekünk sem. De a véleményem az, ami egyébként megegyezik a hozzánk érkező visszajelzésekkel is, hogy ezt a csapatot nagyon szeretik a nézők. Tetszik nekik a srácok hozzáállása, mentalitása, sokszor még a játékuk is. Rajtunk nem fog múlni, hogy a mérkőzés szórakoztató legyen. De az SzTK-tól sem várom, hogy beállnak majd bekkelni, szerintem lehet ellenük futballozni. Természetesen bízok benne, hogy a mi szurkolóink lesznek majd boldogabbak a végén. Egyrészt a látvány, másrészt az eredmény miatt.

PMFC – Szigetszentmiklós
NB III Közép-csoport, 4. forduló
2016. augusztus 27., szombat 17:30
Pécs, PMFC Stadion

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram