U14

Utánpótláskörkép

Ugyan még csak hét forduló telt el az akadémiai korosztályok bajnokságaiból, a PMFC érintett labdarúgócsapatainak szereplésén egyre inkább látszódik a tudatos képzés mentén zajló munka. A mostani pontvadászatoknak minden nagypályán szereplő piros-fekete alakulat megerősített kerettel vágott neki, az eredmények pedig többnyire bizakodásra adnak okot.

Lőrinc Antal vezette U19-es együttesünk a nyolc csapatos elit bajnokság mögött a másodosztályban küzd. Szereplésükre nem lehet különösebb panasz, hiszen csupán két ponttal lemaradva, a 19 egységgel rendelkező Kaposvári Rákóczi BFLA mögött a tabella második fokán állnak. A pécsiek többek között olyan csapatokat előznek meg, mint a DVTK, az UTE, vagy a Videoton. Mérlegük: 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 18 rúgott és 7 kapott gól.

Szintén felfelé ívelnek az NB II-es bajnokságban U17-eseink, akiket napról-napra Jelena Richárd edz a Stadion utcában. A zömében 2000-es születésű labdarúgókból álló mecsekaljaiak jelenleg négy meccses veretlenségi szériában vannak, s csupán eggyel rosszabb gólkülönbségük miatt állnak 12 ponttal a tizenhat csapatos mezőny hetedik helyén. Mérlegük: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 12 rúgott és mindösszesen 5 kapott gól.

Hasonló a helyzet a PMFC U16-os labdarúgócsapatával is, amely folyamatosan tapad az élmezőnyhöz. Klubunk legendás futballistája, Lőrincz Sándor együttese 12 megszerezett ponttal az ötödik helyen tartózkodik a másodosztályú bajnokságban. A pécsiek eddig egyedül a toronymagasan vezető Videotontól szenvedtek csak vereséget. Mérlegük: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 8 rúgott és 5 kapott gól.

Árnyaltabb a kép az első osztályban versenyző U15-ös és U14-es csapatainknál, amelyek haloványabban teljesítenek az amúgy igencsak erős mezőnyben. A Kósa Sándor irányította 2002-esek 2 győzelemmel, 1 döntetlennel, 4 vereséggel, 13 rúgott, 20 kapott góllal, így 7 ponttal a 13. helyen állnak. Míg a náluk fiatalabbak, a 2003-as születésű U14-eseink 4 ponttal a 12. fokon tanyáznak. Mérlegük: 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, 11 rúgott és 22 kapott gól.

– Nyáron olyan srácokkal is tudtunk erősíteni, akik akadémiákról jöttek. Volt, aki visszatért, volt, aki újonnan érkezett hozzánk. Utóbbi kategóriába tartozik például Héhn Ferenc az U17-es együttesünkből, aki tavaly a zalaegerszegi akadémián futballozott, és ott az NB I Alsóházának gólkirálya volt. A mennyiségi javulás pedig minőségi fejlődéssel is együtt járt a legfelsőbb három korosztályban. Az U14 és az U15 esetében elmondható, hogy létszámban megvannak, de azok, akiket igazoltunk többnyire a megyén belülről jöttek, olyan csapatoktól, ahol más a szakmai munka, mint nálunk. ezért nekik egy kis időre van szükségük, amíg az itteni tempót felveszik. Ezt követően biztos, hogy hasznos tagjai lesznek a PMFC-nek. Néhányan pedig el is mentek tőlünk, jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező akadémiákra. Hosszabb távon azonban meg fog mutatkozni a munka, de itt mindenki részéről nagyobb türelemre van szükség – nyilatkozta Kulcsár Árpád, akadémiavezető.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram