Folytatódik a megyei tehetségek képzése

Tavaly tavasszal az MLSZ Bernd Storck vezetésével egy új, megyei szinten működő tehetségfejlesztő programot indított. A projekt célja, hogy a 12–14 éves korosztály legtehetségesebb hazai labdarúgói heti rendszerességgel egységes, minőségi képzést kapjanak, és 15 éves korukra már a megfelelő technikai, taktikai és fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére.

Ahogy a baranyai – amelynek a PMFC Stadion utcai edzőközpontja ad otthont –, úgy a többi Tehetség Központban is egységes, az MLSZ Sportigazgatósága által aprólékosan kidolgozott edzésmunkával képzik a régiók legígéretesebb futballistapalántáit. A központok így ugyanazon irányelvek mentén fejlesztik a játékosokat, minden helyszínen ugyanazt az edzésmunkát elvégezve, és ugyanazokat a követelményeket szem előtt tartva.

– Az első tavaszi edzést tegnap a 13 évesekkel kezdtük, amely során elég sok új arcot néztünk meg. Több mindent kipróbáltunk, olyan alap technikai feladatokat, mint például a helyes labdaátvétel és az elmozgásokat. Sulykoltuk a labdabirtoklás alapelveit, de figyeltük még a passzok erősségét, illetve az azokból való kapura lövést és még sorolhatnám mi mindent… A szerdai tréning teljesen alap dolgokról szólt, de azért dolgozunk, hogy ezeket jól csinálják a gyerekek – számolt be az idénynyitó tréning részleteiről Kósa Sándor, TK-edző.

Megyénként egyébként ötfős stábok végzik a képzést. Baranyában a focisták erőnlétéért Veréb Viktor felel, Sólyom Csaba a kapuspalántákkal foglalkozik, Fekete György masszőrként segédkezik, Kósa Sándor és Vas László pedig a mezőnyjátékosokat oktatja. A program jövő héten tovább folytatódik, legközelebb március 6-án, hétfőn a 12 éveseknek, míg az azt követő szerdán a 14 esztendős játékosoknak tartanak képzést Pécsett, a Stadion utcai műfüves edzőpályán.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram