Ezüstérmet szereztek U8-as focistáink

Május 1-jén, a munka ünnepén sem lazsált a PMFC U8-as korosztályú labdarúgócsapata. A Koleszár Viktor és Végi Jenő edzőpáros vezette 2009-es születésű játékosokból álló gárdánk a fővárosi XVI. kerületében található Ikarus BSE Sporttelepén zajló, tizenhat csapatos IX. Maksiautó FocIKA Kupán vett részt.

A piros-feketék előzetesen az „A” jelzésű négyesbe kaptak besorolást. A mieink első csoportmeccsükön 5-1-es sikert értek el a Mészöly FS ellen. Ezt egy 2-0-s győzelemmel fejelték meg, amelynek elszenvedője az ASI Dinamo volt, míg az FTC ellen gólnélküli döntetlennel zártak.

Az ifjú baranyaiak a kezdeti akadályokat szépen vették, a folytatásban pedig a nyolc között a házigazdák egyik, „Ikarus kék” elnevezésű csapatával találkoztak össze. 2009-eseinket ezúttal sem tudták megállítani, akik 1-0-lal abszolválták a meccset, s kerültek be a legjobb négy közé. Az elődöntőben a Videoton FC-t szintén 1-0-ra győzték le a mieink.

pmfc2009_170501

A fináléban a pécsiek ellenfele a szintén jó erőkből álló MTK volt, játékosaink azonban valamelyest elfáradtak az egész délutáni hajtásban. Ezt lovagolták meg a fővárosi kék-fehérek, akik 3-0-ra legyőzték a PMFC-t. Nem lehettünk azonban csalódottak, hiszen szépen csillogó ezüstéremmel a nyakban hagyhatták el U8-asaink a sporttelepet.

– Nagyon örülök, hogy a téli teremtornák után végre a szabadban is találkozhattunk nagy klubok hasonló korosztályos csapataival. Az edzésen gyakorolt dolgokat kértük a fiúktól, amit nagyon ügyesen visszaadtak nekünk. Természetesen örülünk az ezüstéremnek, amihez ezúton is gratulálunk a csapat összes játékosának – mondta el Koleszár Viktor, edző.


A IX: Maksiautó FocIKA Kupán ezüstérmest szerző PMFC U8-as labdarúgócsapatának névsora: Gál-Kézi Ábel, Gulyás Zsombor, Herke Milán, Kilvinger Levente, Koleszár Barnabás, Kulcsár Marcell, Tímár Dávid, Tóth Kolos, Tóth Miklós. Edzők: Koleszár Viktor és Végi Jenő.


Fénykép: Tímár Krisztián/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram