Ősszel minden összejött ellenük

Papíron könnyű mérkőzés következik a PMFC-nek az NB III Közép-csoport 32. fordulójában. Márton Gábor vezette, jelenleg második helyezett labdarúgócsapatunk május 20-án, szombaton 18:00 órától a kiesés réme által veszélyeztetett Dabas-Gyón FC-t fogadja a Stadion utcában.

A tizennyolc csapatos pontvadászat hétvégi játéknapjának a tizenhatodik helyről nekivágó dabasiakról jó emlékeket őrizhetnek a piros-feketék, hiszen az őszi idegenbeli találkozón 4-0-ás félidőt követően 10-0-ra ütöttük ki Aranyos Imre alakulatát. Csapatunkból különösen Koller Krisztián brillírozott, aki egymaga ötöt lőtt az említett meccsen.

– Érdekes egy meccs volt, nem gondoltuk, hogy ilyen sima győzelmet szerzünk. Tipikus példája volt annak, hogy annyi gólt rúgtunk, amennyit csak tudtunk. Szakadó esőben négygólos előnnyel fordultunk, majd a második félidőben sem álltunk le egy pillanatig sem. A tíz találaton felül további lehetőségeink is adódtak – emlékezett vissza focistánk.

Pmfc-Paks_II__3-047

Koller Krisztián szerint a mostani találkozó nem lesz ilyen egyszerű. Egyúttal emlékeztetett rá, hogy nem szabad az őszi meccsből kiindulni. Rutinos középpályásunk úgy véli, a bennmaradásért küzdő Dabas-Gyón FC gárdája mindent megpróbál majd megtenni a pontszerzés érdekében.

– Nem vehetjük félvállról a meccset, az előző találkozókon tanúsítottak szerint kell kezdenünk. Ha ezúttal is jól megyünk bele a meccsbe, akkor nem kérdés, ki hagyja majd el győztesen a pályát. Visszatérve, Dabason nekem szinte minden összejött. Most is jó lenne gólokat szerezni, de a legfontosabb a csapat győzelme – tette hozzá Koller Krisztián.

A május 20-án, 18:00-kor kezdődő találkozóra érvényes jegyeket keresse a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös pénztárban. Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput javasoljuk. Kapunyitás: 17:00-tól. A belépők ára egységesen 500 Forint.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram