U19

Nemzetközi tornán járt az U19

Hat ország nyolc csapatával, köztük a PMFC részvételével zajlott le múlt héten csütörtöktől szombatig az U19-es (1999-es születésű és fiatalabb) korosztály számára harmadik alkalommal kiírt MOL Kukkorina Cup nemzetközi felkészülési torna a felvidéki Dunaszerdahelyen.

A háromnapos csallóközi megmérettetésre immár Horváth Zoltán vezetésével, a felkészülés második hetében utaztak el a pécsiek. A piros-feketék korosztályos együttesétől a nyár folyamán többen távoztak, kiöregedtek, ám sokan érkeztek újonnan, illetve kerültek fel a fiatalabbak közül.

13685

A jelentős átalakuláson és építkezésen keresztülmenő mecsekaljaiak így aztán nem is az eredményért mentek el a nemzetközi megmérettetésre, hanem sokkal inkább azért, hogy az új trénerünk pontosabb és átfogóbb képet kapjon keretének tagjairól, illetve felmérje a játékosok állapotát és képességeit.

A PMFC-t egyébként az A-csoportba osztották be, ellenfeleink pedig az erdélyi Csíkszereda, a felvidéki Dunaszerdahely és az osztrák Austria Wien U19-es együttesei voltak. Míg a másik négyesben a cseh Sigma Olomouc, a pozsonyi Slovan, illetve a délvidéki Eszék korosztályos gárdái versengtek egymással.

A tornát végül toronymagasan a Sigma Olomouc csapata nyerte meg, amely veretlenül húzta be a csoportelsőséget, valamint a döntőben sima, 4-0-s győzelmet arattak az Austria Wien felett. A PMFC a nyolcadik lett, a részletekről pedig a pécsiek U19-es vezetőedzője, Horváth Zoltán számolt be a PMFC TV-nek:

Fénykép: fcdac.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram