U12

Pályán az utánpótlás

Több korosztályunk is nagyon szép győzelmet aratott, U15-ös együttesünk például az eddig hibátlan MTK-t iskolázta le idegenben.

U19-es bajnokság, II. osztály, 6. forduló
Paksi FC – PMFC 1-2 (1-2)
Pécsi gólszerző: Loch Péter (3.), Gellén Dávid (26.)
Edző: Horváth Zoltán

– Az első félidőben elégedett voltam a játékkal, a rúgott gólokon kívül kétszer a kapufát is eltaláltuk. A második félidőben inkább a küzdelem dominált, a játék kevésbé. Könnyebbé tehettük volna a mérkőzést, ha helyzeteinket kihasználjuk. Sajnos Varga Tamás vállsérülést szenvedett, mielőbbi felépülést kívánunk neki – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 6. forduló
PMFC – Szolnoki MÁV UP. FC 0-1 (0-0)
Edző: Kósa Sándor

– Egy szervezetten játszó, masszívan védekező ellenféllel találkoztunk, akik elérték céljukat, mert végig agresszívan védekeztek és a mérkőzés hajrájában egy pontrúgást követően megszerezték a győztes gólt. A mi játékunkban nem volt elég átütőerő, lassan, körülményesen vezettük támadásainkat és talán az elmúlt hetek eredményei miatt egyeseknek fejébe szállt a dicsőség, mert mentálisan nem voltunk rendben. Páran félvállról vették a mérkőzést, ezért ellenfelünk megérdemelten vitte el a három pontot – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 6. forduló
PMFC – Szolnoki MÁV UP. FC 4-2 (3-1)
Pécsi gólszerző: Szabó Zalán (25.), Gáyer Gergő (42., 89.)
Edző: Schneider Gábor

– Számunkra kedvezően állítottuk át a vasúti váltót, így a Szolnoki MÁV kisiklott! Munkás kis csapat vagyunk, de nem vasúti – értékelt Schneider Gábor, edző


U15-ös bajnokság, I. osztály, 6. forduló
MTK Budapest – PMFC 2-5 (0-0)
Pécsi gólszerző: Keresztes Noel (43.), Huszka Bendegúz (56., 77.), Werb Ákos (70.), Otterbein Kristóf (84.)
Edző: Jelena Richárd

– Minden csapatrészben az ellenfelünk fölé nőttünk. Gratulálok a csapatnak, hogy az eddig veretlen, összesen egy gólt kapó MTK ellen ilyen gólzáporos és megérdemelten nagy arányú győzelmet aratott – értékelt Jelena Richárd, edző.


U14-es bajnokság, 6. forduló
MTK Budapest – PMFC 5-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Sági Adrián (20.)
Edző: Rákóczi Gábor

– Amíg bírtuk erővel, addig méltó ellenfelei voltunk a fizikálisan erősebb hazai csapatnak. Ez volt az első olyan mérkőzés, ahol szervezettségben, küzdeni akarásban nagyon sok pozitívumot láttam. Sajnos a meccs végére elfáradtunk, így könnyű gólokat tudott rúgni az MTK – értékelt Rákóczi Gábor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 4. forduló
Videoton FC – PMFC 2-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Sárosi Dávid (2.)
Edző: Élő Tibor

– Sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén. Sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos ki is maradtak ezek. Ami hiba volt, hogy keveset segítik beszéddel egymást a játékosok és a taktikai faultokat még nem érzik a középpályán – értékelt Élő Tibor, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 4. forduló
Videoton FC – PMFC 2-2 (1-1)
Pécsi gólszerző: Bíró Barna (18.), Behek Dávid (50.)
Edző: Máté Győző

– Tudom, hogy az eredmény nem számít ebben a korosztályban, de a gyerekek miatt nagyon sajnálom, hogy az utolsó percben egy szabálytalan góllal tudott kiegyenlíteni ellenfelünk, így kicsúszott játékosaim kezéből a szép győzelem lehetősége – értékelt Máté Győző, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram