U12

Pályán az utánpótlás

Matrózok, ébresztő! Nem sok babér termett utánpótlás csapatainknak a hétvégén.

U19-es bajnokság, II. osztály, 9. forduló
DVTK – PMFC 3-0 (0-0)
Edző: Horváth Zoltán

– Egy elveszített mérkőzés után vagyunk, ennek ellenére, lehet furcsán hangzik, de elégedett voltam a csapat teljesítményével. Sajnos rosszul jöttünk ki a mérkőzés fordulópontjaiból, mivel nekünk volt nagy helyzetünk, ám 5 perccel a mérkőzés vége előtt a gólvonalról mentettek a hazaiak. A végén már kockáztattunk és ezért lett magabiztos a hazai győzelem. Sokkal több volt ebben a mérkőzésben, mint amit a végeredmény mutat – értékelt Horváth Zoltán, edző.


U17-es bajnokság, II. osztály, 9. forduló
PMFC – UTE 2-2 (0-0)
Pécsi gólszerző: Széles Bence (57.), Policsek Benedek (90.)
Edző: Kósa Sándor

– A vendégek fizikálisan erősebbek voltak nálunk, de végig egyenrangú ellenfelei voltunk az Újpestnek. Bár voltak hibák védekezésünkben, az utolsó percekig lelkesen, szervezetten bekkeltünk, és ellenfelünknek nem is voltak lehetőségei a mérkőzés nagy részében. Kétszer sikerült vezetést szereznünk, ráadásul második gólunkat a kilencvenedik percben szereztük, mégis sikerült az UTE-nak az egyenlítés. A srácok sokat tettek azért, hogy megnyerjék ezt a mérkőzést. A játék képe alapján rá is szolgáltunk volna a győzelemre, de meg kell tanulnunk a mérkőzés lefújásáig koncentráltan játszani, és akkor nem fordulhatnak majd elő ilyen hibák az utolsó utáni percekben – értékelt Kósa Sándor, edző.


U16-os bajnokság, II. osztály, 9. forduló
PMFC – UTE 2-4 (2-3)
Pécsi gólszerző: Szabó Zalán (15.), Zlatics Botond (35.)
Edző: Schneider Gábor

– A mérkőzés előtti rózsaszín köd hamar lila köddé változott. Ha csak a tabellát nézem, süllyedünk, mint a Titanic. Matrózok, ébresztő! – értékelt Schneider Gábor, edző.


U15-ös bajnokság, I. osztály, 9. forduló
DVTK – PMFC 0-0 (0-0)
Edző: Jelena Richárd

– Felforgatott csapatunk okosan, taktikusan játszott a fizikailag sokkal erősebb ellenféllel szemben, akik ellen közel voltunk a három pont megszerzéséhez. Gratulálok a csapatnak – értékelt Jelena Richárd, edző.


U14-es bajnokság, I. osztály, 9. forduló
DVTK – PMFC 2-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Könyvásó Lóránd (39.)
Edző: Rákóczi Gábor

– Gratulálok a srácoknak, ismét fegyelmezetten, nagy akarattal küzdöttek a jelentős fizikális előnnyel rendelkező hazaiakkal szemben. Védekezésünk precíz volt, taktikailag minden játékos nagyot lépett előre. Amiben javulnunk kell, az a labdaszerzés utáni első passzok pontossága. Ha ez sikerül, akkor lesznek meglepetés eredményeink még az őszi szezonban – értékelt Rákóczi Gábor, edző.


U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 7. forduló
PMFC – Veszprémi FC USE 1-4 (0-2)
Pécsi gólszerző: Sárosi Dávid (44.)
Edző: Élő Tibor

– A mérkőzés végeredménye nem fedi a valóságot. Játékban többet birtokoltuk a labdát, sok helyzetet dolgoztunk ki, de a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk. Az ellenfél mindig akkor tudott gólt rúgni, amikor a csapatunk feljavulóban volt, így nehéz volt újra építkezni – értékelt Élő Tibor, edző.


U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 7. forduló
PMFC – Veszprémi FC USE 0-2 (0-1)
Edző: Máté Győző

– Fegyelmezett védekezésünkkel elégedett vagyok, bátortalan támadójátékunkkal viszont nem. A lehetőségeink megvoltak, de határozatlan megoldások sokasága jellemezte támadójátékunkat – értékelt Máté Győző, edző.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram